Jogtalanul eltulajdonított járművel, ittasan és jogosítvány nélkül balesetezett egy magyaralmási fiatal

Népszerű ajánlatok

A járőrök 2020. február 1-jén fogták el és állították elő a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra azt a 19 éves magyaralmási lakost és 32 éves székesfehérvári társát, akik az igazoltatás megkezdését megelőzően egy szabadbattyáni telephelyről a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elvittek egy személygépkocsit.

A magyaralmási férfi Szabadbattyánban, a Dózsa György utcában egy betonkandelábernek ütközött, majd továbbhaladt, és az útmenti árokba hajtott.

A balesetben sem a járművezető, sem társa nem sérült meg.

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá a jármű vezetésére érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A rendőrök ellenőrizték az utast is, akinek kabátzsebéből – ruházatátvizsgálás során – egy tasak fehér színű, kábítószergyanús anyag került elő, amit lefoglaltak.

A járőrök mindkét személyt elfogták, a jármű vezetőjét további mintavételre előállították.

A két férfit a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a közlekedési szabályszegések elkövetése miatt a sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá kezdeményezték a lefoglalt dolog szakértői vizsgálatát.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Írj Te először kommentet "Jogtalanul eltulajdonított járművel, ittasan és jogosítvány nélkül balesetezett egy magyaralmási fiatal"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*