Móri táncsicsosok újabb sikere (+Videó)

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Vörösmarty Mihály Könyvtár/

A Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Fejér Megyei Honismereti Egyesület hetedik alkalommal hirdette meg Prezentációs versenyét a középiskolás korosztály számára a 2023/24-es tanévben.

12 diából álló vetítéseket vártak a három fős csapatoktól Fejér vármegyei vonatkozású témában.

Felhívásukra összesen hat pályamunka érkezett – tájékoztatott bennünket Hajdu Hajnalka a Vörösmarty Mihály Könyvtár munkatársa.

Hozzátette: A honismeret napja* alkalmából, március 22-én 14 órai kezdettel egy székesfehérvári, egy móri és négy sárbogárdi csapatot, illetve felkészítő tanáraikat láttak vendégül a könyvtár olvasótermében, ahol a diákok kiselőadás keretében mutathatták be munkáikat a háromfős zsűri előtt.

I. helyezett: TMG (Móri Táncsics Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Fiedler Albert)

Prezentáció címe: Krausz Ferenc, a világhírű móri 

 

*A honismeret napján Bél Mátyás író, lelkész, történész és földrajztudósra emlékezünk, aki 1684. március 24-én látta meg a napvilágot. Az Európa-szerte elismert tudós szerette volna jobban megismertetni az emberekkel Magyarországot, így történelmi és honismereti témájú kutatásokat is végzett. Munkássága révén a szervezett helyismereti kutatás megalapozója lett a Kárpát-medencében.

Írj Te először kommentet "Móri táncsicsosok újabb sikere (+Videó)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*