Letartóztatták a kábítószer-kereskedőket

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Police.hu/

A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik otthonukban állítottak elő, illetve értékesítettek kábítószert.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egyike 2023 elejétől értékesítés érdekében otthonában amfetamint állított elő. Elfogását követően a nyomozó hatóság több ezer kábítószergyanús tablettát, 4,5 kg amfetamint, valamint az értékesítéshez használt eszközöket foglalt le.

A másik férfi 2022. decemberétől, ismeretlen forrásból megszerzett kábítószereket értékesített móri tartózkodási helyén. Elfogásakor a nyomozó hatóság 1 kg marihuána növényi származékot, valamint 88 g amfetamint foglalt le.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely a kábítószert előállító gyanúsított vonatkozásában 5 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a kábítószert értékesítő férfi vonatkozásában 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – alaposan lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének. Megalapozottan lehet tartani továbbá attól is, hogy a büntetőeljárást meghiúsítanák, a bizonyítást veszélyeztetnék, továbbá, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a terheltek letartóztatását. A döntés egyikük vonatkozásában – fellebbezésére figyelemmel – nem végleges – tájékoztatott bennünket Jászberényiné dr. Király Teodóra főügyészségi ügyész, a Fejér Vármegyei Főügyészség  sajtószóvivője.

Az ügyről egy hete itt írtunk:

Móri és balinkai drogkereskedőket fogtak a rendőrök (+Képek)

 

Írj Te először kommentet "Letartóztatták a kábítószer-kereskedőket"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*