“Fehér rózsák a fekete leplen” – Így gyászolta az ország a móri vérengzés áldozatait

Népszerű ajánlatok

/A képen: Mádl Ferenc köztársasági elnök szól a gyászszertartás résztvevőihez – Forrás: Library.hungaricana.hu/Petőfi Népe – Fotó: Europress/Kerék Ágnes/

Ezúttal a tragikus emlékű 2002. május 9-i móri bankrablás áldozatainak emlékére rendezett gyászszertartást idézzük fel a korabeli sajtó segítségével – hogy soha ne feledjük őket:

Fehér rózsák a fekete leplen

Az egész ország gyászolja a móri vérengzés áldozatait

„Nem múlnak ők el, míg szívünkben élnek/Hiába szállnak álmok, árnyak, évek” idézte Juhász Gyula sorait Gáti Oszkár színművész a bankrablás nyolc áldozatának emlékére rendezett szertartáson. A nemzeti gyásznapon feketébe borult az ország.

Mór

A Fejér megyei kisvárosba érkezvén első pillantásra semmi nem emlékeztetett arra, hogy hamarosan megkezdődik az ország gyászát jelképező szertartás. Nem volt tömeg az utcákon, nem voltak közlekedési dugók, járókelők is alig. Ám a szokatlanul nagy csönd hallható volt. Kihalt udvarok, bezárt boltok jelezték: ron történt valami.

A május 9-i bankrablás nyolc áldozatának emlékére rendezett gyászszertartás kezdete előtt csupán félig telt meg a kisváros központja, a Kapucinus templom előtti tér. Vajon hol vannak a riak? Talán a döbbenet és a félelem erősebb a részvétnél? Ám abban a pillanatban, ahogy a szertartás nyitányaként a móri fúvószenekar elkezdte játszani a fájdalmasan szomorú gyászzene első akkordjait, a tér zsúfolásig megtelt. A móriak ezrei előbújtak gyászos magányukból, hogy megoszthassák egymással fájdalmukat.

A fúvószenekar után a helyi vegyes kórus lépett színpadra, majd következett a megrendítő pillanat: a narrátor egyenként felsorolta az áldozatok nevét, amelynek elhangzásakor egy-egy kórustag fehér rózsát helyezett egy fekete lepellel borított zába.

A város nevében Iván János alpolgármester fölidézte a kisváros életét:

– Akik most itt egybegyűltünk, családtagot, távoli rokont, jó ismerőst gyászolunk. Olyanokat, akikkel mindennap találkoztunk. Ez a város, a mi városunk mindig is összetartó volt, az ma is: köszönünk egymásnak, olykor, ha csak néhány szóra is, megállunk vagy leülünk beszélgetni, tudunk a másikról. így volt ez eddig, és tudom, hiszem, ígérem: így lesz ezután is – ezekkel a szavakkal fejezve ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.

– A minősíthetetlent mi nem tudjuk minősíteni – jelentette ki gyászbeszédében a köztársasági elnök. Mádl Ferenc szerint ez a rendőrség dolga, az ítélkezés pedig a bíráké. – A mi feladatunk az emlékezés és az összefogás. Szeretném, ha a gyász és a kegyelet mellett a mai nap a szolidaritás és a bizalom napja is lenne. Mindannyian önökkel vagyunk. Hiszünk városainkban, hiszünk egy jobbik Magyarországban. Az Úr adjon ehhez elég erőt – zárta szavait az államfő.

– Május 9-e óta mindannyian móriak vagyunk – kezdte beszédét Kisbenedek Péter a gyászoló bank képviseletében, majd így folytatta: – ezen a napon örökre megtanultuk, hogy törődnünk kell egymással, ma jobban, mint tegnap, és holnap erősebben, mint ma. Tovább kell dolgoznunk – szólította meg az áldozatokat, eltávozott munkatársait -, mert ti is ezt kívánnátok tőlünk.  Mi mást tehet az ember? Mert amit tesznek, amit teszünk, azt értetek is tesszük. Értetek és az emléketekért.

A beszédek és a három történelmi egyház képviselőinek megemlékezése után a hozzátartozók, a politikusok, majd Mór  polgárai is tisztelegtek az áldozatok előtt. Mindannyian egy-egy szál fehér rózsát helyeztek a színpad fekete lepellel borított lépcsőjére.

Lerótta kegyeletét többek között Mádl Ferenc és Mádl Dalma, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Szili  Katalin, az Országgyűlés elnöke és férje, Varga Mihály és Rockenbauer Zoltán miniszter, valamint Orbán Péter országos rendőrfőkapitány.

A szertartás véget ért, de az áldozatok, emléke a gyászolók szívében megmarad. A református  lelkész szavai örökre belénk vésődnek:

– Nyolc nappal ezelőtt nyolc ember feküdt a kövezeten. Sokan kérdik, hol volt ekkor Jézus Krisztus? Ott feküdt ő is a kövön; nyolcszor találták el.”

FARKAS MELINDA

Forrás:Library.hungaricana.hu/Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)  / 2002-05-18 / 115. szám

A címlapkép teljes egészében

Írj Te először kommentet "“Fehér rózsák a fekete leplen” – Így gyászolta az ország a móri vérengzés áldozatait"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*