Mórról indult – Móron nyugszik: Pesten végeztek Gróf Lamberg Ferenc Fülöppel

(Gróf Lamberg Ferenc Fülöp – Josef Kriehuber litográfiájának részlete, 1848 – forrás:wikipedia)

Gróf Lamberg Ferenc Fülöp (Franz Philipp von Lamberg)  (Mór, 1791.november 30. – Buda, 1848. szeptember 28.) császári és királyi altábornagy. Rövid ideig tartó, de jelentős szerepet játszott az 1848-1849 évi magyar szabadságharc történetében.

Élete

Karintiából származó nemesi családban született. A család fő vonala 1931-ben halt ki, mellékágai ma is élnek. Lamberg magyar honosítást nyert földbirtokos volt. 1810-ben lépett be a császári hadseregbe.

1834-től vezérőrnagyi, 1842-től altábornagyi rangban szolgált. 1834-től a Magyarországon állomásozó császári csapatok vezérkari főnöke lett.

Lamberg Ferenc – a császári tisztek között ritkán tapasztalható módon – közírói tevékenységet is folytatott.

Eleinte a pozsonyi Hírnök című lapban publikált írásokat, később több könyvet is megjelentetett, német és magyar nyelven is.

Legismertebb magyar nyelvű könyve, a Még egy Terra Incognita. Ismeretek s tudnivalók az ausztriai birodalom nem magyar nyelvű tartományairól című, 1841 márciusában Pozsonyban jelent meg. 1844-ben szóba került Lamberg Ferenc magyar tudományos akadémiai tagsága is, de ez nem valósult meg.

Az első felelős magyar kormány megalakuláskor pozsonyi hadosztályparancsnok volt.

Az alakuló magyar hadseregnek égetően szüksége volt tapasztalt vezénylő tábornokokra, ezért Mészáros Lázár hadügyminiszter igyekezett őt rávenni a magyar alkotmány szolgálatára, de nem járt sikerrel.

Mészáros emlékiratai szerint Lamberg „az új alkotmánynak inkább ellensége, mint barátja volt – arról a legnagyobb ellenszenvvel nyilatkozott”.

1848. szeptember 25-én az udvar – Jellasics horvát bán sikeres magyarországi előnyomulásától felbátorodva – Magyarország katonai parancsnokává és ideiglenes nádorává nevezte ki Lamberg Ferencet.

A kinevezés magyar miniszteri ellenjegyzés nélkül történt, ezért  szeptember 27-én a magyar országgyűlés érvénytelennek nyilvánította azt.

A gróf hivatalának átvételére szeptember 28-án érkezett a magyar fővárosba, és kissé naiv módon a neki járó katonai kíséret nélkül Batthyány Lajost kezdte keresni.

Jellasics fővárosba érkezésétől tartó, feldühödött forradalmi tömeg a pest-budai hajóhídon felismerte és kegyetlenül meggyilkolta Lamberget. Illusztráció, Mulattató Képesujság, 1848/37, október 7. – Forrás:wikipedia

A Jellasics fővárosba érkezésétől tartó, feldühödött tömeg a pest-budai hajóhídon felismerte és kegyetlenül meggyilkolta Lamberget. (Ez a sors várt egy másik királyhű alattvalóra, Theodor Baillet von Latour, osztrák hadügyminiszterre is, akit a bécsi tömeg gyilkolt meg 1848. október 6-án.)

Lamberg halála új szakaszt nyitott a magyar szabadságharc történetében, mert végérvényesen kizárta a békés megegyezés lehetőségét.

Közvetlen kiváltó oka volt annak, hogy az uralkodó – akihez ekkorra Lamberg halálhíre már megérkezett, a pákozdi csatavesztés híre azonban még nem – október 4-én feloszlatta a magyar országgyűlést, és Magyarország katonai és polgári kormányzójává Jellasics bánt nevezte ki.

 forrás:wikipedia

Gróf Lamberg Ferenc Fülöp sírja Móron:

(Mór, Kapucinus templom altemploma)

Ugye, ismerősek az alábbi sorok?

Petőfi Sándor: Akasszátok föl a királyokat !

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával ujra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! –
Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad –
Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt –
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!

(Debrecen, 1848. december.)