Megnyílt a móri Lamberg-pince (+Képek)

Népszerű ajánlatok

/Fotó:Nagy Pál/

Még 2020-ban írtuk, hogy felújítják a Hársfa utca 10. alatt található, 18. században épült műemléki védelem alatt álló Lamberg-pincét, amely a város tulajdona.

A  több száz éves műemlék a pusztulástól menekült meg. Mintegy 350 millió forintot nyert pályázaton Mór a felújításra. Itt halad el a közelmúltban létrehozott Ezerjó tanösvény is.

Mostanra megújult, tegnap kora este tartották a hivatalos megnyitót a Móri Borvidék TDM Egyesület szervezésében. Az eseményen a Radnóti Iskola diákjainak rövid műsora  után Dr. Molnár Krisztián, a Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő és Dr. Istvánfalvi Dávid alpolgármester, a Móri Borvidék TDM Egyesület elnöke mondott köszöntőt.

Megtudhattuk, hogy a pince a június 4-i Hársfa Fesztivál napján lesz először látogatható a nagyközönség számára.  Bizonyára sokan várják, hisz Móron eddig nem volt olyan hely, ahová – csaknem egész évben – napközben betérhettek a helybeliek és az ide látogatók, ha a környék borait szerették volna kóstolgatni.

Fontos információ, hogy a Hársfa Fesztivált követően minden héten keddtől csütörtökig 12-20 óra között, pénteken és szombaton pedig 14-22 óráig látogathatják a helybéliek és a turisták.

A Móri Borvidék valamennyi borászatának nedűit megkóstolhatják az érdeklődők, miközben interaktív kiállítást is megtekinthetnek itt.  A pince felső részén tálalókonyha, különterem, rendezvényterem is található.

A megnyitó végén pinceszentelésre került sor a történelmi egyházak képviselőinek részvételével (Ribárszki Ákos evangélikus lelkész és Szpisják Péter Pál kapucinus szerzetes).

Kajos Péterné, a Móri Települési Értéktár Bizottság elnöke bejelentette, hogy a Móri Települési Értéktár Bizottság egy magánszemély javaslatára a Lamberg-pincét felvette a Helyi Értéktárba. Az erről szóló oklevelet átadta a TDM elnökének. Végül Tóth Boróka Panna énekelt bordalokat a jelenlévőknek, akik közt szép számmal jelentek meg a környék borászai.

A Lamberg-pince honlapját ITT találja!

(Ha nem tudná, hol van: Mór, Hársfa utca 10. – Az előtte álló hatalmas, mintegy kétszáz éves  hársfáról is könnyű megismerni.)

                                                           Nagy Pál

KÉPEK:

Fotók: Nagy Pál

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*