Móri jelöltek az Önkormányzati választásokra
Móron a korábbiaknál kevesebben indulnak a helyi önkormányzati képviselői helyekért:
Móron a korábbiaknál kevesebben indulnak a helyi önkormányzati képviselői helyekért:
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:
Szüreti időszakban és az egyre népszerűbb Móri Bornapok idején érdemes leginkább felidézni, milyenek is voltak ezek valamikor régen…
Mint azt korábbi híradásunkból tudhatják, Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának Döntőjét rendezték a szeptember 7-8-i hétvégén Székesfehérváron.
/kép: Takács Boglárka 2018-as felvételen, Buenos Airesben – forrás:Facebook/ Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának Döntőjét /felnőtt mezőny – a szerk./ rendezik a szeptember 7-8-i hétvégén Székesfehérváron. Az ARAK UP Akadémia, illetve a Pannon…
Egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Nem is volt olyan rég, amikor – nem először – komolyan felvetődött egy Oroszlány-Mór közötti vasútvonal megépítése.
Mór környékének egyik legjelentősebb látnivalója a Csókakői vár. A várról, valamint a csókakői uradalomról (benne Mórról és a környező településekről), ezek történetéről számos történet, legenda kering. Ilyen következik: “Kincsre leltek…
Móron, egy a Deák Ferenc utcában levő áruház munkatársai kértek rendőri segítséget…
Ha szereti a természetet, az erdőt, és november közepétől február végéig is kirándulna, túrázna, feltétlenül legyen tekintettel alábbiakra – a saját érdekében: