A móri svábok múltjának, szokásainak, tájnyelvének elkötelezett kutatója: Ivanicsné Szing Mária

Népszerű ajánlatok

/Ivanicsné Szing Mária a Móri német tájszótár bemutatóján 2020. februárjában/

Kevés olyan ember akad a városban és környékén, aki annyit foglalkozott a móri németség múltbéli  életével, a móri sváb hagyományok kutatásával, megőrzésével, mint Ivanicsné Szing Mária.  Főképp ezekről beszélgettünk:

Névjegy

Név: Ivanicsné Szing Mária

Foglalkozása: Nyugdíjas vagyok, pedagógus és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata regionális irodavezetője voltam.

Mikor és hol született, mióta él Móron:  Móron születtem 1946. november 5-én, azóta itt élek.

Magánéleti adatok:  Közel 50 évig házasságban éltem. Férjem, Ivanics László sajnos már nincs köztünk, ő is a Radnóti Iskola pedagógusa volt hosszú évtizedekig. Két fiúgyermekünk született, és két felnőtt lány unokánk van.

Hobbija: A sváb származásommal kapcsolatos dolgok megtartása korábban is fontos volt számomra, és nyugdíjasként is igyekszem követni, gyűjteni, továbbadni a magyarországi németek, ún. „svábok” életével, kultúrájával kapcsolatos információkat, illetve kiemelten mindezt a móri németekkel összefüggésben.

Mivel családi házban lakom, szívesen tevékenykedem a kertben, udvaron, a szabad levegőn, gyakran gyalogolok több kilométert is. Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, igyekszem ezeket is szinten tartani, ápolni. Unokáim ugyan felnőttek, de így is sok időt töltünk együtt, ami az érzelmi feltöltődésen kívül a fiatalokkal történő lépéstartást, és persze a számomra bonyolultabb technikai problémák esetén a segítséget is jelenti. A családfakutatás, Családunk könyve folyamatos  bejegyzései, rendezgetése, balatoni nyarak és természetesen az utazások mind kedvenc időtöltéseim közé tartoznak.

-Mivel már nyugdíjas, legfiatalabb olvasóink talán kevésbé ismerik.  Milyen tantárgyakat tanított, mettől meddig, és hol dolgozott pedagógusként?

Magyar-orosz szakos általános iskolai tanárként a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában kezdtem pályámat 1967-ben, és 30 évig itt tanítottam, dolgoztam igazgató helyettesként és igazgatóként is. Ezután a Városi Művelődési Központ német nemzetiségi előadójaként tevékenykedtem, majd 11 évig Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Fejér megyei Regionális lrodáját vezettem,  még nyugdíjasként is.

-Mikor, milyen indíttatásból kezdett el foglalkozni a móri németség múltjával, életével?

Tekintettel arra, hogy sváb családba születtem (édesapám Szing István ősei az 1700-as években érkeztek Mórra, édesanyám, Karnuts Borbála vértessomlói németek leszármazottja), már gyermekkoromban megismerkedtem a helyi német dialektussal, életmóddal, hagyományokkal, amelyek akkor a mindennapi élet részét képezték.

Az is természetes volt, hogy már gyerekként délutáni német órára jártunk Hübler Jóska bácsihoz, amikor még nem volt hivatalos idegennyelv-oktatás az iskolában. Tőle és feleségétől sokat kaptunk identitásunk erősítésében, a hagyományok és tárgyi emlékek megbecsülése terén is.

Mivel iskolám, ahol tanítottam, később német nemzetiségi nyelvet oktatott, fontos terület volt a német szakos kollégák, elsősorban Péteriné Jencski Erzsébet, Ungerné Szabó Anna, Forisek Rita, Zsilvölgyi Angéla és az alsós kollégák közül Klimó Györgyné és Greskó Gáborné, Angi számára, hogy velem együtt gyűjtsék a móri svábok tárgyi emlékeit, mondókáit, gyerekjátékait, és rajzos, szöveges pályázatokban mutassák be a gyerekek egy-egy téma eszközeit, szókincsét.  Szinte mindegyikünk vezetett nemzetiségi tánc szakkört, amelyben a jellegzetes móri táncokat, a Schmidtet és a Trálilit is megtanulták és bemutatták a tanulók.

Igazgatóként a gyűjtött anyagot egy reprezentatív kiállításba rendeztük a 2. emeleti zsibongóban. Két osztrák iskolával partnerkapcsolatot létesítettünk, és több évig közös sítáborozásra vittük tanulóinkat Ausztriába.

Nemzetiségi előadóként sváb helytörténeti szakköri órákat tartottam a kastélyban, gyermeknapi sváb játszóházat szerveztünk a Radnóti Iskola udvarán, felelevenítve a régi gyerekjátékokat: csigahajtást, pilinckézést, kerékhajtást snúrozást (pénzdobálást), ugróiskolát. Az ehhez szükséges eszközöket férjem és tanulói készítették a gyakorlati foglalkozás órákon.

Szerveztem és részt vettem pedagógusok és bányászok németországi szakmai útján, rendszeresen  jelentek meg cikkeim a Móri Hordó újságban a helyi németséggel kapcsolatban, amihez  folyamatosan gyűjtöttem az anyagot. Napi kapcsolatban álltam olyan helyi sváb emberekkel, akik mindezt szintén fontosnak érezték, gyűjtötték, elsősorban Wirth Sándor, Hübler Józsefné, Schwartz Alajos, a Székesfehérváron élő pedagógus Klock Ferenc és Stoffer Kálmán , akiktől sok anyagot és fotót kaptam.

-Schwartz Alajos „A móri németség története és élete” című könyvében is hivatkozik  az Ön műveire: „Mór iskolaügyének fejlődése”  és  „A móri németek kalendáriuma” – Ezek mikor íródtak, hány év kutatómunkája volt bennük, hol tudta fellelni a hiteles információkat?

A móri iskolaüggyel, oktatással kapcsolatos témát főiskolai szakdolgozatként készítettem az 1700-as évektől 1967-ig  terjedő időszakot feldolgozva, szinte kizárólag levéltári és a Püspöki Levéltár Canonica visitation jegyzőkönyvei alapján.

A  móri németek kalendáriuma elkészítéséhez egy pályázati felhívás alapján fogtam hozzá, amely kutatói ösztöndíjat biztosított nemzetiségi témában, később pedig kiadói pályázat segítségével és igazi móri lokálpatrióták anyagi támogatásával jelenhetett meg 2000-ben, feldolgozva mindazt, amit addig sikerült összegyűjtenem. Külön öröm, hogy „A móri németek kalendáriuma” a mai napig hozzáférhető, oktatást segítő anyagot biztosít pedagógus kollégáim német népismereti óráihoz.

-2020. februárban mutatták be a „Móri német tájszótár” című könyvet.  Tagja volt annak az öttagú csapatnak, akik készítették.  Mennyi ideig tartott a munka, milyen a fogadtatása?

Közel két és fél év telt el az ötlet meghirdetésétől, 2017. decemberétől 2020. február 12-ig, a könyvbemutatóig. Közben eleinte heti rendszerességgel, később heti több alkalommal is összejöttünk a Radó Antal Könyvtár olvasótermében és dolgoztunk a szótáron.

Igazi csapatmunka volt, örömmel végeztük Vargáné Kocsis Marikával, Wundelené Hartman Terézzel, Schwartz Lojzi bácsival, és Mézner Lacival, aki sajnos a bemutatón már nem tudott ott lenni.

A szótár készítését a kezdetektől érdeklődés, figyelem és segítőkészség  kísérte, sokan segítették  általuk ismert anyag beküldésével, vagy épp a nyelvjárási szavak németre fordításával. A  szótárhoz csatolt hanganyag pedig nagylelkű támogatók anyagi segítségével és Gróf Gábor hangtechnikus rendkívül odaadó, precíz munkájával valósulhatott meg.

A kötet fogadtatását bizonyítja rengeteg pozitív, elismerő komment a megjelenés után, de főleg az, hogy rövid idő alatt minden példány elfogyott belőle. Terveink közt szerepel a Móri német tájszótár új kiadása.

-Mik voltak a legjellemzőbb hasonlóságok illetve különbségek a móri és környékbeli (pl. Pusztavám, Isztimér, stb…) németség szokásai, életmódja, ételei,  ruházkodása között?

Tekintettel arra, hogy egyik szótárkészítő társunk a pusztavámi sváb dialektust beszéli, módunk volt folyamatosan az összehasonlításra, és a legszembetűnőbb különbség néhány hang használatában tűnt fel. Mi, móriak kicsit keményebben ejtjük a szavakat, ők gyakran egy lágyítő –j hangot  használnak a magánhangzó helyett, pl nálunk a fiú Pue, Pusztavámon Puj; kalap itt Hued, náluk Hujd, de gyakran különbözik az -ua, -ue magánhangzók használata is. A szókincsben is találtunk olyan szavakat, amiket ők másképp fejeznek ki, de ettől függetlenül tökéletesen megértjük egymás nyelvét. A sváb ételek nagy részét nemcsak Móron és Pusztavámon, de az ország sok településén ismerik, legfeljebb kicsit másképp nevezik.

A legnagyobb különbség talán a viseletben figyelhető meg, a móriak öltözéke egyszerű, sötétebb színű, esetleg kékfestő, még az ünnepi, báli viselet sem volt olyan színes, sok alsószoknyás, ráncolt, mint a pusztavámiaké. Náluk a fejkendő is  díszesebb, más volt.

Dolgozik most valamin?

Pillanatnyilag csak terveink vannak  a folytatáshoz, a szótár készítése közben sok anyag gyűlt össze közmondásokból, mondókákból, dalokból, amit szeretnénk külön kis kötetben megjelentetni, azon kívül egy móri sváb család kitelepítési kálváriájának dokumentumait is készülünk feldolgozni, kiegészítve más móri családok történetével.

-Kedvenc  sváb étele?  

Családom és én is szeretem a mai napig a krumplis smarnit aludttejjel, kefírrel és a pirított krumlis gombócot, mindkettő főtt, áttört burgonyából készül. De főiskolás koromban gyakran főtt a kollégium rezsóján a szobatársak örömére is  az un ”Zwiewetung”, paradicsomos, hagymamártás füstölt kolbásszal, szalonnával.

-Gyermekkorában mivel játszottak?

Nem voltak jellegzetes  játékaink gyerekkoromban, ugyanúgy a babázás, főzőcskézés volt a kedvenc, mint még a mai gyerekeknél is. Az udvar végében folyó patak kedvelt játszóhely volt, halakat fogtunk, agyagot „bányásztunk” a medréből, amiből aztán babákat formáztunk és napon megszárítottunk. Jó idő esetén csoportokban az utcán játszottunk labdajátékokat, fogócskát, hunyót.

-Hogy telt akkor az adventi – karácsonyi időszak? Voltak-e olyan szokások, melyek már feledésbe merültek Móron?

Az adventi időszakban lelkesen mentünk a reggeli rorátéra a templomba, gyűjtöttük a piros szíveket, amiket aztán felakaszthattunk a karácsonyfára. Szent este vártuk a Jézuskát, gyakran a szomszédoknál, amíg a szüleink feldíszítették a fát. Gyakran nem bolti szaloncukor került a fára, hanem otthon főzött, többféle ízű  édesség, amit selyempapírba és ezüst papírba csomagoltak be.  Diót festettünk ezüst és arany színűre, kis gyufaszál darabot raktunk bele szárként  a felakasztásához, piros almát kötöztünk, ami a fa szárát díszítette.

Karácsony napján az étkezésben szigorú böjtöt tartottunk estig, és igyekeztünk fenn maradni éjfélig, hogy elmenjünk az éjféli misére.

                                      

                                                                    Nagy Pál

Írj Te először kommentet "A móri svábok múltjának, szokásainak, tájnyelvének elkötelezett kutatója: Ivanicsné Szing Mária"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*