Krausz Ferencet választotta a 2023-as Év Emberének a közmédia

Népszerű ajánlatok

/Krausz Ferenc – MTI fotó/Kovács Tamás/

A  Magyar Távirati Iroda tegnapi közleménye:

Kiemelkedő tudományos munkássága és társadalmi tevékenysége elismeréseként idén a Nobel-díjas Krausz Ferencnek ítélte oda a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjat – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.

    Mint írták, a 2020-ban alapított kitüntetést olyan személy veheti át, aki emberi nagyságával és eredményeivel nagy hatást gyakorolt a társadalomra.

    Krausz Ferenc 1962-ben született Móron, 1985-ben diplomázott az ELTE fizika szakán, a Műegyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett. Kutatásait a BME Fizikai Intézetében kezdte, majd 1991-ben doktori fokozatot szerzett a Bécsi Műszaki Egyetemen. 2003 óta a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, 2004-től a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője, 2019-től pedig a betegségek korai kimutatására irányuló vizsgálatok kifejlesztését célzó, a Magyarországon működő Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) ügyvezetője és tudományos igazgatója. Munkáját számos díjjal ismerték el, többek között átvehette a Fejszál király- és a Wolf-díjat. Idén december 10-én Stockholmban a legrangosabb tudományos elismeréssel, a Nobel-díjjal tüntették ki.

    Az MTVA kiemelte, hogy a 2020-ban a közmédia által alapított díj célja felhívni a figyelmet a világ magyarságát gazdagító személyiségekre, a kimagasló eredményekre és szellemi teljesítményre. Felidézték, hogy az alapítás évében Karikó Katalin Nobel- és Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus kapta a díjat, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid-19 elleni egyik oltást. 2021-ben a hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként Szilágyi Áron olimpiai-, világ és Európa bajnok vehette át a díjat, tavaly pedig a magyar kulturális életre gyakorolt kivételes munkásságáért a Magyar Zene Háza tervezőjét, Sou Fujimoto japán sztárépítészt tüntette ki a közszolgálati média – tették hozzá.

    A közleményben jelezték: a Közmédia Év Embere Díjat Krausz Ferenc egy későbbi időpontban veszi át személyesen.

Írj Te először kommentet "Krausz Ferencet választotta a 2023-as Év Emberének a közmédia"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*