„Nyugodt szívvel mondhassák: jó volt táncsicsosnak lenni!” – Beiskolázás a móri gimiben

Népszerű ajánlatok

/Fotó:Dankó-Fonyódi Henrietta saját archívumából/

Minden év végén, a következő év elején meghirdetik a móri középiskolák a pályaválasztási nyílt napokat, beiskolázási tájékoztatókat. Ezeken azonban nem tud mindenki részt venni. Azzal a céllal kerestem meg a két iskola igazgatóját, hogy e riportokkal is segítsük az informálódást, iskolaválasztást, valamint kicsit bepillantsunk az intézmények életébe. Dankó-Fonyódi Henrietta iskolaigazgatót kérdeztem:

-Milyen képzéseket indítanak?

A Móri Táncsics Mihály Gimnázium a 2024-2025-ös tanévben két képzést indít.

A négy évfolyamos angol nyelvi speciális képzésen emelt óraszámban sajátíthatják el tanulóink az angol nyelvet. Támogatjuk és felkészítjük diákjainkat akár előrehozott érettségi vizsgára, akár nyelvvizsgára egyaránt. Második idegen nyelvként ezen a tagozaton a németet kínáljuk tanítványainknak.

A másik képzésünk egy teljesen megújított, átalakított képzés. A négy évfolyamos általános tantervű közigazgatási ismeretekkel bővített képzésünkben 9-10. évfolyamon általános gimnázium tanterv szerint tanulnak diákjaink, majd 11-12. évfolyamban sajátítják el a közigazgatási ismeretek tantárgyat. Lényege, hogy jártasságot, ismereteket szerezzenek a mindennapi élet ügyintézésének különböző területein, úgy, hogy mindezt projektalapú gondolkodásban, élményszerű, innovatív tanulással, szakos pedagógus segítségével érhessék el. Ezen a képzésen is első idegen nyelv az angol, második idegen nyelv pedig a német.

Mindkét tagozatunkon lehetőség van ICDL bizonyítvány megszerzésére, hiszen vizsgaközpont vagyunk, és saját pedagógusaink készítik fel a tanulókat a vizsgákra.

Utazás és turizmus tantárgyat is tanulhatnak nálunk azok a diákok, akik minket választanak. A 11-12. évfolyamban felvehető tantárgy célja, hogy kulturált turistává és vendéglátóvá váljanak, megismerkedjenek a diákok a turizmus és vendéglátás adta lehetőségekkel, valamint segítséget kapjanak a pályaválasztásban is.

-Néhány mondatban összefoglalva: miért válasszák a 2024/2025-ös tanévben beiratkozó diákok Önöket?

Iskolánk vitathatalan előnye, hogy kis létszámú intézményként nagyon családias légkör uralkodik nálunk. Mindig jó a hangulat az intézményben, odafigyelünk tanulóinkra, támogatjuk és segítjük őket.

Fontosnak tartjuk, hogy jól érezzék magukat az iskola falain belül, ne csak a tanórákon, hanem azokon kívül is. Ehhez minden lehetőséget igyekszünk megadni nekik, legyen szó külföldi tanulmányi útról, cserekapcsolatokról, kirándulásról vagy akár rendhagyó tanórákról. Jól felszerelt az intézmény, saját parkosított, körbekerített udvarral rendelkezik. Diákjaink helyben kapnak meg minden segítséget a továbbtanuláshoz, a nyelvvizsgák letételéhez, az ICDL bizonyítvány megszerzéséhez, akár személyre szabottan is.

Célunk, hogy a magasfokú ismeretátadás mellett olyan hangulatban teljenek a hétköznapok, hogy amikor elballagnak a diákok, nyugodt szívvel mondhassák el: jó volt táncsicsosnak lenni!

                                                               Nagy Pál

Írj Te először kommentet "„Nyugodt szívvel mondhassák: jó volt táncsicsosnak lenni!” – Beiskolázás a móri gimiben"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*