Jótékony célra fordítja a Nobel-díjjal járó pénzt Krausz Ferenc

Népszerű ajánlatok

/Krausz Ferenc – MTI fotó/Kovács Attila/

A Portfólió írta tegnap, hogy az újdonsült Nobel-díjas Krausz Ferenc – ahogy az utóbbi időben más díjai esetében is tette – jótékony célra fordítja az ezzel járó pénzt. A Nobel díj esetében több, mint 120 millió forintnak megfelelő összegről van szó.

A Portfólió cikkéből (illetve a  Deutschlandfunk rádióadásában elhangzott rövid interjúból) kiderül, hogy a másfél éve általa alapított Science 4 People egyesület a tudományos élet képviselőinek összefogása az ukrajnai háború által sújtott nehéz sorsú emberek megsegítésére, ennek javára szánja a pénzjutalmat.

Első projektjeikkel mintegy 30 gyermeknek segítettek, akik elvesztették otthonukat Kelet-Ukrajnában, és egy nyugat-ukrajnai kis falu, Bakosh általános iskolájában találtak menedéket. Az iskola több mint 300 tanulóját a digitális tanulást segítő eszközökkel támogatják –  olvasható még a Portfólió cikkében.

Írj Te először kommentet "Jótékony célra fordítja a Nobel-díjjal járó pénzt Krausz Ferenc"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*