„Az egyediségre kell törekedni” – mondja Dankó Ákos a Móri Borvidékről

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Dankó Ákos saját archívumából/

A Móri Állami Gazdaság megszűnését követően a Móri Borvidék önállóságának megszüntetése is szóba került. Pedig  – tekintsünk csak vissza! – borvidékünk múltja a történelmi időkben kezdődött. Mór község  1901-ben kérvényezte, hogy Mór és vidéke önálló borvidékként szerepelhessen. A XVIII. században forrt össze térségünk és az ezerjó története. Ekkor érkeztek a német telepesek,  ebben az időben telepedtek le Móron a kapucinusok is, akik a környék kiváló szőlőművelői lettek.  Később a nagy külföldi kereslet folytán a tokaji borok után a móri borokat vásárolták a legmagasabb áron.  Borvidékünk fejlődésében, a mindenkori ízlésnek megfelelő borok népszerűsítésében a fiatalabb borásznemzedéknek nagy szerepe volt és lesz. Egyebek mellett ezekről  kérdeztem Dankó Ákost, a BRIGÁD Mór egyik tulajdonosát-borászát is:

Nem móri. Mikor járt először a városban, mi döntött az itteni borászkodás mellett, és mikor szüretelt itt először?

2012-ben ismertem meg behatóbban a borvidéket, majd 2013-ban itt kezdtem meg szakmai gyakorlatomat is. A cél már a karrierem kezdetén is a saját pince alapítása volt egy olyan borvidéken, ahol karakteres fehérborok készíthetők. Kezdetben nem a Móri Borvidék volt az első számú kiszemelt, de viszonylag hamar beláttam, hogy ennél alkalmasabb helyen nem is vághatnánk bele a borkészítésbe.

Egyrészt nagyon hívogató volt az itteni borászok kedvessége és segítőkészsége, a táj szépsége, illetve hogy az általam preferált szőlőfajták nagyszerűen érzik magukat ezen a vidéken. Másrészt ebben az időben a Móri Borvidék talán még nem volt annyira „felkapott”, így olyan kiváló adottságú dűlőkben tudtunk termőföldeket vásárolni és szőlőt telepíteni, ahol az máshol elképzelhetetlen lett volna. Nem utolsó sorban pedig az ezerjó, mint helyi szőlőfajta hatalmas lehetőségeket nyújt!

2013-ban szüreteltünk itt először. Ekkor készült az első borunk is. Természetesen ezerjó.  🙂

-A móri bor régen nagyon kedvelt volt Ausztriában. Az 1930-as években is jöttek a Móri Bornapra az osztrák vendéglősök, gazdák. A monarchia korában – ha jól tudom – móri borozó is volt Bécsben.  Ön szerint külföldön újra ilyen népszerűek lehetnek a Móri Borvidék nedűi?

A lehetőségek egyértelműen adottak. Sikereket külföldön a helyi szőlőfajtákkal tudunk elérni.  Nekünk Móron ez természetesen az ezerjó, esetleg a királyleányka. Fontos, hogy ezekből a fajtákból fajtajelleges és a termőhelyet jól tükröző borok készüljenek. Előremutató lenne, ha Somlóhoz hasonlóan a Móri Borvidék egésze is áttérne az ökológiai művelésre. Ez nagy versenyelőnyt jelenthetne a külföldi piacon.

-Fontos a Móri Borvidék önállósága?

Szerintem ennek inkább itthon van jelentősége, és elsősorban a könnyebb kommunikálhatóságban. A borvidék identitásának fejlesztésében még bőven van lehetőség. Fontos lenne a borvidéken termeszthető szőlőfajták körének szűkítése, a dűlőklasszifikáció, esetleg „termékpiramis” megalkotása.

-Milyen volt az idei termés, milyenek ígérkeznek az újborok?

Az aszály miatt nagyon nehéz éven vagyunk túl. Mivel nálunk sok a fiatal ültetvény, ránk ez hatványozottan igaz volt. Sok területünkön kellett megszabadítanunk a tőkéket a terméstől, hogy azok túléljék valahogy a csapadékmentes időszakot. A várakozásokhoz képest így idén lényegesen kevesebb szőlőt szüreteltünk.

Nagy kihívás volt a szüreti időpont helyes megválasztása is a gyorsan fogyó savtartalom miatt. Összességében elégedettek vagyunk a pincében pihenő újborokkal, bár fajtánként azért vannak eltérések. Szerencsére a nálunk legnagyobb felületen termesztett Rajnai rizling jól viselte a szélsőséges időjárást, és kiváló évjárat lesz a 2022-es.

-Ön szerint milyen bortrendek várhatók a következő években?

Úgy gondolom és remélem, egyre nagyobb jelentősége lesz annak, hogy fenntartható gazdálkodásból származzon a borok alapanyagául szolgáló szőlő. Egyre több lesz a tudatos vásárló. A bortrendeket kevésbé követjük. Szerintem egy olyan pici borvidéknek mint a móri, az egyediségre kell törekednie. Helyi szőlőfajtákkal bemutatni a helyi terroirt.

-Ehhez a témához kapcsolódva: mely fajták lehetnek majd a legnépszerűbb móri borok?

Egyértelműen a Móri Ezerjóban van a legnagyobb lehetőség.  🙂

 

                                                             Nagy Pál

Írj Te először kommentet "„Az egyediségre kell törekedni” – mondja Dankó Ákos a Móri Borvidékről"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*