“A Móri ezerjó” – 2. rész: „Ezerjó – rossz adó.”

/A képen: Pince utca, borospincék, 1962 – Forrás: Fortepan.hu/Lencse Zoltán adományozó/

Talán ma is érdekesek lehetnek Mór történetével kapcsolatos régi híradások – mint például ez,  amely 1974-ben íródott (HÁROM részben közöljük!):

FOLYTATÁS:

“…Ezek a szívós és szorgalmas móri parasztok csekély földjeiken megtelepítették a württembergi hazájukból magukkal hozott Ezerjó vesszeit, amelynek az elnevezését eddig senkinek sem sikerült megfejteni. A szőlőművelő móri parasztok szívósságára és szorgalmára jellemző, hogy a múlt század végén a magyar szőlőtermő tájakat elpusztító filoxéra- járvány idején a móri szőlők kevesebb kárt szenvedtek, mint a többi történelmi borvidék.

De a nagybirtok szilárd falainál a szívós és szorgalmas móri parasztok területgyarapító buzgalma is megtorpant, bár a korabeli telekkönyvi bejegyzések szerint minden talpalatnyi földet meghódítottak. A legszebb, a szőlőtermesztésre legalkalmasabb Vértes-hegyoldalak azonban a grófi család nevén álltak a telekkönyvben.

A nevezetes magyar „Borbiblia” — Katona József és Dömötör József műve 1963-ban hagyta el a nyomdát s ebben még az áll, hogy a móri borvidék területe 1960 katasztrális hold, amelyen alig terem más, mint Ezerjó. A szőlőterület 90 százalékát alkotja — alkotta — az Ezerjó, amelynek kiváló tulajdonságait egy hátrányos tulajdonság árnyékolja, keveset hoz.

A móri szólásmondás ezt a rideg tényt így foglalja össze:

„Ezerjó — rossz adó.”

Vagyis rosszul fizet a kemény és férfias bor, márpedig a magyar bor nemzetközi tekintélye, keresettsége megkívánja, hogy a szőlészettel és borászattal foglalkozó gazdák, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok ugyanarról a területről minél több értékes nedűt szűrjenek hordóba, amikor eljön a szüret ideje.

Ebből a megfontolásból a könyv megjelenése óta eltelt tizenegy év alatt elkezdődött az Ezerjó fajta visszahúzódása. A Szőlészeti Kutató Intézet s valamivel később az egyesült Kossuth termelőszövetkezet korszerű nagyüzemi gazdálkodásra rendezkedett be.

Aki a harmincas-negyvenes években Székesfehérvár felől közelítette meg Mórt, az országútról jóformán nem is látott szőlőt. Az Ezerjó termőtáblái felhúzódtak az erdős hegyoldalra, beékelődtek a táj változatos hullámaiba, szinte elrejtőztek, mint a szemérmes menyecske.

Napjainkban a szőlőterület aláereszkedett s a kordonos ültetésű táblák, amelyek ma már meghaladják a 3000 katasztrális holdat, ott sötétlenek s így szüretidőben már piroslanak és sárgállnak az országút mentén, jószerivel már a csókakői elágazásnál, Mór történelmi határaitól nvolc-tíz kilométerre kezdődnek…”

“Forrás:Library.hungaricana.hu/Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)  / 1974-11-09 / 23. szám

FOLYTATJUK!