Szeptember végéig 144 lakástűz – 15 sérült Fejér megyében

Népszerű ajánlatok

/A képeken egy korábbi pusztavámi tűzeset – Fotó: Móri Tűzoltóság/

A katasztrófavédelem összesítése szerint az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az első és második negyedévben. Fejér megyében az év első kilenc hónapjában így is összesen 144 otthonban csaptak fel a lángok.

A tűzoltók 9 ember életét mentették meg, 15-en megsérültek, többségük füstmérgezés miatt. A 144 tűzzel érintett otthon közül sajnos egyikben sem volt füstérzékelő. Az országos összesítésből kiderül, hogy azokban a lakásokban ahol volt ilyen berendezés, nem sérült meg senki, és a tűz is sokkal kisebb volt. Az érzékelő a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni, a kisebb tüzet eloltani, a tűzoltókat hamarabb lehet értesíteni, akik így több értéket tudnak megmenteni.

Az év első kilenc hónapjában a két megyei jogú városban, Székesfehérváron és Dunaújvárosban, valamint Gárdonyban, Móron, Polgárdiban és Sárkeresztúron kellett a legtöbbször beavatkozniuk a tűzoltóknak lakástűznél.

A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz. 22 lakástűz a kéményben keletkezett, ami azt jelzi, hogy nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével.

Idén szeptember végéig összesen 39 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt egy embert szállítottak kivizsgálásra kórházba. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánok miatt keletkezhet szén-monoxid. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amelyik nyílt lánggal működik. Ha nem megfelelő a szellőzés, akár egy kandalló vagy cserépkályha is veszélyes lehet. Biztosítson mindenki elegendő friss levegőt a fűtőeszköz és vízmelegítő környezetében, és helyezzen el ezektől másfél méterre, fejmagasságban egy szén-monoxid-érzékelőt – tájékoztatott bennünket Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Írj Te először kommentet "Szeptember végéig 144 lakástűz – 15 sérült Fejér megyében"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*