Megújult és interaktív vadászkiállítással gazdagodott a bodajki kastély – Képgalériával

Népszerű ajánlatok

/MTI fotó/Krizsán Csaba/

Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt, emellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre – mondta el a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és az épületben berendezett vadászkiállítás kurátora a szombati ünnepélyes megnyitó előtt rendezett pénteki sajtóbejáráson.

    L. Simon László örömének adott hangot amiatt, hogy az egykori Hochburg-Miske-kastélyban teljes egészében magánakaratból jött létre a Bodajki Vadászkastély, amelyben Magyarország legújabb vadászkiállítása látható. A főigazgató megjegyezte, hogy a tárlaton látható trófeagyűjtemény több mint másfél milliárd forintot ér, és magánfelajánlásokból került a kastélyba.

    L. Simon László elmondta, hogy a klasszicista kastélyépület mellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre. A kastély és a portaépület együttesen 923 négyzetméternyi kiállítóteret jelent, ezeken felül a parkban található hat üvegpavilon, amelyekben az öt magyar nagyvadfajtát (dámvad, vaddisznó, gímszarvas, őz, muflon) és a magyarországi dúvadakat mutatják be.

    A kiállítással kapcsolatban megjegyezte: részben klasszikus elemeket tartalmaz főként trófeák, preparátumok formájában, a 21. századi jelleget pedig újszerű interaktív elemekkel, digitális tartalmakkal hozták létre. Érdekesség, hogy a preparátumok nem üvegfalak vagy kordonok mögött állnak, a látogatók közvetlenül a kiállított tárgyak között járják végig a tárlatot, ezért az csak tárlatvezetéssel, előzetes regisztráció után látogatható.

    Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Bodajk környékén több jelentős kastélyt felújítottak a közelmúltban, amelyek mindegyike jelentősen hozzájárul a turizmus fellendítéséhez.

    Wurczinger Lóránt, Bodajk város polgármestere felidézte, hogy sokat küzdöttek az épület megmentéséért, amely az utóbbi időben nagyon rossz állapotba került.

    Bodajkon a 17. század végén Haas-Hochburg János épített udvarházat, ennek felhasználásával épült meg a 19. század közepén a klasszicista kastély báró Miske József jóvoltából. Építőjéről nincs információ, a szakemberek Hild Józsefhez kötik a stílusjegyek alapján.

    Grünfeld Jakab 1893-ban vásárolta meg a birtokot és a kastélyt, amelyen családja az 1940-es évekig gazdálkodott. A háború során megrongálódott épületet 1964-ben újították fel, majd az 1990-es évek elejéig turistaszállóként működött. 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen állt. A főigazgató közölte, hogy a beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint volt, ebből 1,4 milliárdot a Magyar Turisztikai Ügynökség biztosított a Kisfaludy Program keretében.

-MTI-

 

Fotók: MTI/Krizsán Csaba

MTI fotó/Máthé Zoltán (ez a kép a szombati átadáskor készült)

Írj Te először kommentet "Megújult és interaktív vadászkiállítással gazdagodott a bodajki kastély – Képgalériával"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*