Új vezetőedzője van a Móri SE csapatának

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

A Móri Sport Egyesület Facebook oldalán közölt egy riportot, amelyet új vezetőedzőjükkel, Berndt Andrással készítettek. Ebben eddigi pályafutásáról, valamint móri terveiről beszélt. Szöveghűen idézzük az interjút:

Mutatkozz be röviden, hogy indult edzői pályád, illetve sorold fel eddigi csapataid edzőként?

Berndt András vagyok, 29 éves, UEFA A licences edző. 11. szezonomat kezdem edzőként, amit két részre tudnék bontani. Az elsőt, amikor amatőr klubokban kis iskolás korosztályokban edzősködtem: RTK U8, U9 és RAFC U10, U11-es vezetőedző voltam. A másodikat, amikor bekerültem az elit képzésbe és először a Budapest Honvéd U12 vezetőedzője és a Magyar Futball Akadémia U16-os csapatának pályaedzője voltam, majd ezt követte két sikeres év a Puskás Akadémia U12-es csapata vezetőedzőjeként és a Puskás Akadémia FC II. csapatának pályaedzőjeként. Ezt követően, a Puskás Akadémia kötelékében az Aqvital FC Csákvárnál dolgoztam 2 évet pályaedzőként az NB II-ben. 2016-ban diplomáztam a Testnevelési Egyetemen és jelenleg a Barça Innovation Hub és a Katalóniai Testnevelési Egyetem közös szervezésében végzek egy 2 éves mester képzést professzionális futball szakon. A móri vezetőedzői pozíció mellett a Csákvári Torna Klubnál vagyok utánpótlás vezető.

Kit (kiket) tartasz példaképnek az edzők közül, mi az edzői hitvallásod?

Edzőként a latin futball kultúra szerelmese vagyok, amit csak fokoz, hogy felsőfokon beszélek spanyolul. Pep Guardiola munkássága van rám nagy hatással, de példaképemnek egyértelműen Marcelo Bielsát tartom, akinek munkásságát évek óta elemzem. Edzői hitvallásom a játékosok felé történő következetes számonkérésen és az edzésmódszeremen alapszik, valamint az alkalmazkodást jelenti. A hitvallásról való meggyőződés majdnem olyan fontos, mint annak tartalma.

Elkészült a sorsolás a bajnokságban, illetve MOL Magyar Kupában a Zala megyei Csesztreg csapata érkezik Mórra jövő hét vasárnap. Milyen szereplést vársz a bajnokságtól illetve a kupa szerepléstől?

A bajnokság meghatározó csapata vagyunk, amit bizonyítani kell úgy teljesítményben, mint eredményességben az egész szezonban kiegyensúlyozottan. Egyértelmű célkitűzés, hogy a korábbi évek ezüst és bronzérmei után idén nyerjük meg a bajnokságot. Köszönöm a bizalmat a vezetőségnek és nagyon hiszek a feljutásban, amiért július 6. óta dolgozunk. A Magyar Kupában is szeretnénk letenni a névjegyünket, augusztus 8-án továbbjutni és minél tovább menetelni a sorozatban.

Milyen móri csapatot láthatnak majd a mérkőzésre kilátogatók az idei szezonban?

Az új szezonban egy kezdeményező és főszerepet vállaló móri csapatot láthatnak majd a kilátogató nézők, aki megtartja a labdát és nem eladja. Olyan csapatot, aki többet támad, mint védekezik és az ellenfél térfelén tartja a labdát. Felvállalja, hogy leszűkült területen kell játszania és nagy területeket kell levédekeznie. Labdavesztés után gyorsan visszatámadunk, kombinatív játékkal és lapos passzokkal próbálja összekötni a csapatrészeket egymással: védelmet a középpályával és a középpályát a támadókkal.

Végezetül, mit üzensz a szurkolóknak?

Nagyon várom, hogy a hazai móri győzelmek után együtt ünnepeljünk. Találkozunk a szurkoló ankéton és ezúton is hívom a kedves szurkolókat a Martonvásár elleni első hazai fordulóra, mert ők is a siker részesei. Hajrá Mór.

Köszönjük az interjút, és sok sikert az idei szezonra!

Forza Mór!”

 

Forrás: Facebook/Móri SE

Írj Te először kommentet "Új vezetőedzője van a Móri SE csapatának"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*