Vásárlási idősávot ajánl az Önkormányzat az idősek védelmére a Városi Piacon Székesfehérváron

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay/

Vásárlási idősávra fogalmazott meg ajánlást a Városi Piacon Székesfehérvár Önkormányzata és az üzemeltető Városgondnokság. Eszerint március 1-jétől 15-ig a 12-13 óra közötti időszakban csak a 65 év felettiek vásárolhatnának az Alba Plazában található piacon. Ennek ellentételezéseként a kereskedőket 10 százalékos bérletidíj-kedvezménnyel segítenék.

A járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket.

Ennek jegyében Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság ajánlást fogalmazott meg, hogy március 1-je és 15-e között vásárlási idősávot vezessenek be a Városi Piacon. Az ajánlás szerint ebben a két hétben, a 12 és 13 óra közötti idősávban csak a 65 év felettiek vásárolhatnának. Ők a saját belátásuk szerint ezen kívüli időben is mehetnének a piacra, azonban a megjelölt egy órát kizárólag nekik tartanák fenn.

A bevételkiesés ellentételezésére a kereskedőknek 10 százalék kedvezményt biztosítanának a bérleti díjból.

Forrás:OKK Fehérvár

Írj Te először kommentet "Vásárlási idősávot ajánl az Önkormányzat az idősek védelmére a Városi Piacon Székesfehérváron"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*