Nyári színházként nyit a székesfehérvári Vörösmarty Színház

Népszerű ajánlatok

/A kép forrása:Wikipedia/

Nyári színházként, nyáresti produkciókkal indul újra a székesfehérvári Vörösmarty Színház: a szokásos helyszínek mellett ezúttal a kőszínház két játszóhelyén is lesznek előadások.

A témában tartott pénteki sajtótájékoztatón Szikora János igazgató úgy fogalmazott, hogy a nyitás immár kézzelfogható valóság, ennek első lépcsőfoka pedig a nyári színház lesz. Jelezte, hogy valamennyi előadásuk csak védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Kiemelte, hogy a nagyszínházban jelenleg felújítások zajlanak, júniusban nyitja meg kapuit, amikor három alkalommal a mentőszolgálat és a székesfehérvári kórház dolgozóinak lesznek zártkörű előadások.

Szikora János közölte, hogy a nyári színház július 16-án indul, a nagyszínpadon a Boeing Boeing című komédiát játsszák, míg ugyanekkor a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szárazréti színpadán a Bor, mámor, szerelem című előadást láthatja a közönség.

A Kozák András Stúdió a Szerelem, Ó! című bohózatnak ad helyet július 27-28-án, illetve augusztus 4-5-én Závodszky Noémi monodrámája Dolgok, amikért érdemes élni címmel lesz látható.

A Gorsium Régészeti Park közelmúltban felújított színpadán a Pál utcai fiúk című előadás július 27-30. között tekinthető meg, míg augusztus 6-7-én a felújított Bartók Béla téren a GabiKvArt zenekar (Varga Gabriella, Réti Anikó, Kricsár Kamill és Cserta Gábor) ad koncertet, egy-egy zeneszám között pedig Andrássy Máté komikus szórakoztatja a közönséget.

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a színházban átfogó, 160 millió forintos felújítási program indult el, jelenleg a közönség által látogatott részeken festési munkálatok zajlanak. A beruházás legnagyobb része a fény- és hangtechnika felújítása lesz – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón szóba került a 2021/22-es színházi évad is, amely a Fame – A hírnév ára című musicallel veszi kezdetét szeptemberben. Bagó Bertalan művészeti vezető elmondta, hogy az Ember tragédiája II.-t októberben mutatják be, mint ahogy a Diótörőcske színdarabot is, amit a 2020-ben elhunyt Csukás István kimondottan a Vörösmarty Színháznak írt.

A Don Quijote de la Mancha című komédiát és Agatha Christie Egérfogó című krimijét novemberben mutatják be, aztán a Boeing Boeing komédia nagyszínházi bemutatója következik, majd a második félévben Az öreg hölgy látogatása című dráma és a Szentivánéji álom című vígjáték kerül műsorra.

Horváth Csaba, a fizikai színház tagozatvezetője arról beszélt, hogy a Kozák András Stúdióban Werner Schwab Pisztácia és mogyoró című drámája, Szophoklész Antigoné című drámája és Szakonyi Károly Adáshiba című darabja lesz megtekinthető.

A Pelikán Színházban Háy János A cégvezető című regényéből készült monodrámát, Romain Weingarten Nyár című szerelmi drámáját, Hadar Galron Mikve című drámáját, Arany János Toldi című verses költeményének színházi adaptációját, valamint Ljudmila Ulickaja Odaadó hívetek, Surik című regényét viszik színpadra.

-MTI-

Írj Te először kommentet "Nyári színházként nyit a székesfehérvári Vörösmarty Színház"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*