2019-ben is bizonyított, idén vb döntőt futna – Takács Boglárkával beszélgettem

Népszerű ajánlatok

 /Fotó:Takács Boglárka saját archívumából/

Egy év után kerestem meg Takács Boglárkát, aki – mint ismeretes – a székesfehérvári ARAK UP Akadémia atlétája.  Tavaly nyár végén töltötte be 18. életévét, most már a juniorok közt versenyez. Móron született, itt is él családjával.  2018-ban elsősorban az Ijúsági Olimpián és az Ifjúsági Európa Bajnokságon elért sikerei kapcsán találkoztunk, 2019. végén pedig egész éves eredményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztem. Mint mindig, most is készségesen válaszolt a kivételes tehetségű lány:

-Folytassuk ott, ahol tavaly abbahagytuk: elérte az idei évre önmaga elé kitűzött szabadtéri időeredményeket a 100 és 200 m-es síkfutásban is? Melyik versenyeken futotta a legjobb időket?

Időeredményileg 100 méteren 11.45-öt tűztük ki célul, ami ezúttal nem sikerült, de így is sikerült egyéni csúcsot futnom. A legjobb időmet a felnőtt magyar bajnokságon futottam (11.56-öt), ami egyben bajnoki címet is ért és csak 1 századdal maradtam el a korosztályos országos csúcstól. 200 méteren nem volt számszerűen meghatározva a cél, talán annyi, hogy 24 másodpercen belül sikerüljön futnom. Ebben a számban szintén a felnőtt magyar bajnokságon sikerült a legjobb időmet futnom (23.73), ez az eredmény szintén aranyat ért.

-Az év egyik legfontosabb megmérettetése az U20-as Európa-bajnokság volt, ugye?  Milyen céllal utazott Svédországba, és sikerült-e ezt elérnie?

A fő versenyemre, a Borasban rendezett U20 EB-re az elsődleges célom a döntőbe jutás volt, ami már önmagában nehéz feladat, mert rettentően erős mezőny sorakozott fel. Én a 14. időeredménnyel mentem, végül 8.helyezett lettem. A döntőbe jutás sikerült, ennek ellenére ott mégsem voltam teljes mértékben elégedett. Mint mindenhol, Borasban is szerettem volna a tőlem telhető legjobbat nyújtani, és a már szinte elvárásként felém támasztott “csodát”, azaz hatalmas egyéni csúcsot a fináléban futva, várakozáson felüli eredményt elérni. Az igazi célom ez volt.

A döntőig magabiztosan meneteltem, ott viszont valami megingott, nem hittem eléggé magamban, az önbizalmam elhagyott, csupa furcsa és negatív gondolat kavargott a fejemben, amilyenek ez idáig még soha. Nem hittem el, hogy képes vagyok rá, hiába próbáltam hitegetni magamat, nyugtatni, belülről nem ez sugárzott. Megijedtem az ellenfeleimtől, hogy idősebbek és jobb egyéni csúccsal rendelkeznek. Az izgalom, a versenydrukk, amit máskor eddig mindig jóra használtam és segített olyan eredményeket elérni mint máskor soha, most hirtelen félelemmé változott, aggódássá. Ott már tudtam, hogy ennek így nem lesz jó vége, így az utolsó pillanatokig próbáltam nyugtatni magam, elhitetni, hogy igenis képes vagyok rá, meg tudom csinálni.

A rajtpisztoly eldördült, én pedig igyekeztem elsősorban a belső énemnek bebizonyítani, hogy márpedig sikerülni fog, hiszen sikerülnie kell. Mégsem így történt. Teljesen szétestem fejben, a túlzott akarásomnak és a magas fokú félelmemnek „köszönhetően” a mozgásom görcsössé vált, ezáltal rövidült a lépéshossz és lassultam. Nyolcadikként haladtam át a célvonalon. Akkor ott hihetetlenül csalódott, szomorú, mérges és dühös voltam. Mostanra már átértékelődött bennem ez az egész verseny. Pozitívan gondolok vissza rá, hogy sikerült az elmúlt 3 évemben minden korosztályos világversenyemen döntőt futnom. Az esetleges hibákból pedig tanulok és építkezek, hogy a jövő évem még jobb legyen.

A kép Borasban készült

– Amikor az EB-t rendezték, nem volt még 18 éves, fiatalabb volt a legtöbb döntősnél. Jól gondolom, hogy sokat jelent egy-két év különbség ebben a korosztályban?

Igen, ebben a korban még nagyon sokat számít egy-két év korkülönbség.  Hiszen edzettség terén is vannak eltérések, valamint fizikális adottságokból, fejlettségből fakadóan is. Ezen kívül ennél a korosztálynál már megjelennek a súlyzós edzések, a plusz súllyal történő munka, így ez is eltérés lehet, hogyha nem ugyanakkora súlyokkal vagy jelentős eltéréssel dolgoznak a versenyzők, az egy-két éves korbeli különbség miatt.

-Alig több mint egy héttel később következett a Felnőtt Magyar Bajnokság, ahol mindkét egyéni sprintszámot megnyerte! Számított erre?

A Felnőtt Magyar Bajnokság a legsikeresebb versenyem volt a 2019-es évben. Számítani nem számítottam rá, hogy mindkét versenyszámomban sikerül nyernem, ráadásul mindkettőnél egyéni csúccsal. Természetesen igyekeztem nagyon, hogy minél jobb eredményt érjek el, és bennem volt még az Európa-bajnokság élménye. Talán épp ez volt olyan hatással rám, ami miatt különösen szerettem volna bizonyítani elsősorban magamnak és edzőmnek, hogy nem volt hiába az a felkészülés, amit végigcsináltunk. Igenis bennem van a jó eredmény.

-Fentieken kívül melyeket tartja az idei év legnagyobb sikereinek?

A 2 felnőtt szabadtéri magyar bajnoki címemet tartom a legnagyobb sikernek, valamint azt, hogy egymást követő 3 évben is sikerült a korosztályos világversenyeimen döntőt futnom.

-Bizonyára meghatározták már edzőjével a jövő évi célokat. Melyek ezek?

A Junior Világbajnokságon döntőt futni, ami persze tudom, hogy nem lesz egyszerű feladat, de mindent meg fogok tenni az odáig vezető úton is, hogy ott sikerüljön jó eredményt elérnem. Olyant, amivel elégedett lehetek. Ezen kívül célom a felnőtt párizsi EB-re kvalifikálni magam. Nem tervezzük ezt a versenyt, de pozitív visszajelzés lenne számomra, ha sikerülne a szintidőt teljesíteni. Valamint új egyéni csúcsot szeretnék 100m-en és 200m-en, továbbá a junior országos csúcsokat továbbra is ostromolni.

-Végül két kérdés, egy-egy szóban:

– Világbajnokság (felnőtt)?

2023 Budapest, hazai közönség előtti versenyzés.

-Olimpia?

Hatalmas álom. Majd 2024.

                                                                              Nagy Pál

 

                                                                                                

Fenti képen edzőjével, Varga Tamással

 

Országos bajnokság

/Fotók:Takács Boglárka saját archívumából/

Írj Te először kommentet "2019-ben is bizonyított, idén vb döntőt futna – Takács Boglárkával beszélgettem"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*