„Szeretek másokon segíteni” – Möllmann Eszter a spanyolországi tragédia helyszínén önkénteskedett

/A képen Eszter és a Topos Mexico – humanitárius segélyszervezet vezetője – Fotó: Möllmann Eszter saját albumából/

Möllmann Eszter – amellett, hogy sikeres fiatal vállalkozó -, szívesen jótékonykodik és segít ott, ahol erre szükség van.  Családi háttere, indíttatása is ebbe az irányba predesztinálta.

Kérdésemre erről ezt mondta:

„Szeretek másokon segíteni, fiatalkorom óta az életem része. Hét évig voltam a móri ifjúsági vöröskereszt önkéntese, négy évig pedig drogmentes kampányban dolgoztam.”

Nem meglepő hát, hogy a novemberi pusztító spanyolországi esőzések következményei sem hagyták hidegen.  Kérésemre összefoglalta, hogy került oda, mennyi időt töltött kint, miben tudott segíteni az ott élőknek.

Jöjjön tehát Eszter beszámolója:

„Három napra tudtam kiutazni Valenciába az árvíz után 6 nappal. A magyarországi önkéntes lelkészek vezetője keresett meg azzal, ki tudnék-e menni segíteni, mivel már több itthoni akciójukban segítettem. Őt pedig  a spanyol önkéntes lelkészek vezetője hívta azzal, hogy már nemzetközi segítségre van szükségük, mert nincs elég ember, a károsodott terület pedig óriási.

Családom támogatásával sikerült elintéznem, hogy kiutazzak. Éjjel repültem, hogy a lehető legtöbb időt tudjam munkával tölteni.

Ilyen traumatikus eseményeknél mindig fontos egy dolgot kiemelni, ami az önkéntes lelkészek mottója is:

„mindig lehet valamit tenni.”

Az ott élők nagy örömmel fogadtak bennünket, és mindenki mást, aki segíteni érkezett.

A több tízezer roncs autó, a sok sár és szemét,  az üzletek, otthonok és épületek látványa sokkoló volt. Valószínűleg 6-8 hónap is kell, hogy a rend visszaálljon. Az emberek összefogása páratlan, nagyon szép megélni azt, hogy mindenki, aki ott van, segít, amivel tud.

Első napom Valenciában:

Iskola és óvoda alsó szintje teljesen tönkrement. A katasztrófavédelemmel közösen a teljes udvarból eltávolítottuk a sarat. Két  épületbe hívtak segítségül, ahol egyedül nem bírtak a sárral és a vízzel.

Csapatként „hamar” megcsináltuk nekik. A család annyira boldog és hálás volt, hogy segítettünk rendbe hozni a házukat /már ami megmaradt/. A Karitasnak segítettünk a templomba cipelni a sok-sok adományt.

A károsult terület hatalmas, hosszú ideig tart, mire minden szemetet, roncs autót sikerül elvinni.

Második napom:

Délelőtt három kisteherautónyi adományt pakoltunk le az önkéntesekkel, hogy holnap eljuthasson a rászorulóknak.

Délután a különleges erők és a Topos Mexico – humanitárius segélyszervezet –  kérésére eltűnt/elhunyt személyeket kellett keresnünk.

A helyi tűzoltók leengedtek bennünket az árvíz „medrébe”, ahol több,  mint 3 km-es szakaszon kellett átvizsgálnunk a terepet. Közel 40 roncs autót vizsgáltunk meg, személyt nem találtunk.  De egyelőre megsaccolni is nehéz, hogy a föld alatt hány tucat autó rejtőzik még, ehhez viszont munkagépekkel dolgoznak a katonák.

Harmadik napom:

Ekkor már nem tudtam a helyszínre menni már, mert korábban megy a gépem, mint ahogy a csapat visszaér.  Emiatt a bázison maradtam, és az adományokat kellett megszámolnunk, rendszereznünk.  Szerencsére több száz főt el tudunk látni az eddig beérkezett termékekkel, és természetesen folyamatosan érkezik a többi.

Befejezésül  Eszter ennyit tett még hozzá:  most ennyivel tudtam hozzájárulni.  Máskor is örömmel segítek, ha tudok. Természetesen remélem, minél kevesebb ilyen katasztrófa történik, és nem lesz rá szükség…

Fotók: Möllmann Eszter saját albumából