Cél az amerikai profi jégkorongliga – Interjú a móri Tankó Benedekkel és édesanyjával

/Fotók: Kraft Hermina saját archívumából/

Októberben írtam először egy 15 éves móri fiatalról, aki a sportág egyik fellegvárában, Finnországban  élvonalbeli utánpótlás klubban jégkorongozik.  Már akkor elhatároztam, hogy hamarosan megkeresem őt és édesanyját.  Tankó Benedek és Kraft Hermina készséggel válaszoltak kérdéseimre.

-Móron nincs hokicsapat. Fia hogy került kapcsolatba a sportággal?

Hermina:

A jégkorong az ő választása volt. Beni egy igazi kis örökmozgó kisgyerek volt, ezért sokféle sportra elvittük őt, hogy kipróbálhassa magát, minél több mindenben. Bármilyen sportról volt szó, ő abban jeleskedett és ez most is így van.  Nehéz volt a választás, és ő kellett döntsön. Mi csak annyit kötöttünk ki, sportolni muszáj valamit.

Beni apukája erdélyi, csíkszeredai születésű, és Románia egyik legjobb játékosa volt, amikor átköltöztek Magyarországra. A Volánban jégkorongozott, így egyértelmű volt, hogy ezt a sportot is megmutatjuk neki. Jelenleg Székesfehérváron nagyon komoly jégkorong utánpótlás munka folyik. Megalakították az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát.  Az ország minden részéről hozzák ide szülők a gyerekeket tanulni és sportolni, szóval a lehetőség itt volt a közelben.

-Mik az első emlékei a jégkoronggal kapcsolatban?

Benedek:

Szeretem a telet és a téli sportokat is. Síelés, korcsolyázás, szánkózás a Zimi dombon végkimerülésig, ezt imádtam. Ahogy megtanultam járni, cipővel együtt korcsolyát is kaptam, és Fehérvárra jártunk közönség korcsolyára, amit nagyon élveztem. Apukám itt elvitt többször hokimeccsekre, ahol óriási volt a hangulat, ez teljesen magával ragadott. Aztán amikor oviba kerültem, kérdezték a Móri Meseház Oviban, hogy mi legyen a jelem, erre rávágtam, hogy természetesen hokiütő. Furán néztek rám először, de kedvesek voltak az óvó nénik, és teljesítették a kérésemet.

-Mikor kezdett komolyabban, versenyszerűen sportolni?

Benedek:

Úgy emlékszem, már középsős, azaz kb. 4 éves koromtól kezdve rendeztek Fehérváron úgynevezett szupermini hoki bajnokságokat, ahol még nem pontozták a játékot, és mindenki győztes volt, aki részt vett benne. Majd első osztályos koromtól, vagyis 6 évesen már igazolt játékos voltam a Volánban, innentől kezdve már igazi játékosnak számítottam.

–Milyen rendszerességgel jártak Székesfehérvárra (edzések, mérkőzések…)?

Hermina:

Minden héten egy nap pihenő volt. Heti öt alkalommal 2-3 óra edzés volt Székesfehérváron, és szinte minden hétvégén meccs. Emlékszem, amikor Beni kb. 10 éves volt, rendszeresen az egyik napra beraktak reggel 6 órás edzést nekik. Ő ezt imádta a legjobban, kevesen voltak ilyenkor.  Az edzők azt mondták, hogy abból a gyerekből, aki ilyenkor is eljön és keményen dolgozik, abból tényleg jégkorongozó lesz. Akkor nagyon nehéz volt nekem ezzel azonosulni, de azt gondolom, igazuk volt ebben.

-Mennyiben más a finn és a hazai jégkorong élvonal az utánpótlásban?

Benedek:

Alapvetően más dolgokra helyezik a hangsúlyokat, de mindkét helyen komoly edzői munka folyik. Sokkal nagyobb figyelmet kapok itt Finnországban, és nagyobb empátiával fordulnak felém. Erősebb a testjáték, és pörgősebb, gyorsabb az edzés és a játék is. Fontos a csapatjáték, a stratégia, erről is kevesebb szó esett otthon, és azt jutalmazzák jobban, akinek az egyéni játéka kiemelkedő.

Annál a klubnál, ahol én vagyok, nagyon sok a játék, a csapatjáték, arra kíváncsiak, hogyan tudunk összedolgozni. Mindenkinek megvan a helye és a feladata a csapatban.  Ezt kell követni, maximálisan betartani az edző utasításait, az egyéni akciókat nem nagyon értékelik.

–Komoly szervezést (no, meg költséget) jelenthet a családnak, hogy mindig legyen valaki Benedekkel. Ingázni Mór és Helsinki között, munkával összeegyeztetni, családi élet…  Hogy tudják megoldani?

Hermina:

Nagyon nehéz, és órákat tudnék erről mesélni, viszont hiszek abban, hogy mindent meg lehet oldani, amit igazán akarunk. Igyekszem optimista lenni a legnehezebb élethelyzetekben is. Bocsánat, hogy ennyi közhelyet mondok, de mi valóban e szerint élünk.

Nincs sok ingázás, mert gyakorlatilag én itt élek Benivel. Ami a munkát illeti: „digitális nomád” vagyok, és mindent a távolból intézek.

Sokszor elfelejtjük Magyarországon, hogy nem csak magyarok vagyunk, hanem európai polgárok is, akár egy német, egy francia vagy egy finn. Vagyis itthon vagyunk egész Európában, ezért tud például Beni gond nélkül itt is – úgy ahogy otthon is – iskolába járni. Ez nagy érték!

Próbálok mindig a lehetőségekre fókuszálni és nem az akadályokra, mert minden helyzetben van mindegyikből bőven, és hiszek abban, hogy az visz előre, ha utakat építünk, nem falakat húzunk magunk köré.

Fotó: Kraft Hermina saját archívumából

-Úgy tudom, magántanuló a Móri Táncsics Gimnáziumban, ugyanakkor Finnországban sportiskolába is jár.  Eddig milyen eredményekkel (mindkettőben)?

Benedek:

Sokan irigyelnek, hogy nem kell bejárnom Magyarországon a suliba, de az, hogy egyedül kell megtanulnom, feldolgoznom a 9.-es matekot, fizikát, kémiát, történelmet, magyart és a többit – ezen kívül németül tanulok autodidakta módon,  és mindenből félévente egyszer le kell vizsgáznom -, az egyáltalán nem irigylésre méltó. Inkább bejárnék én is az iskolába.

Most lesz az első vizsgám Móron januárban. Szóval még nem tudom, milyen eredménnyel fogok végezni, de mindent megteszek azért, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim. Rengeteget tanulok, mert közben itt is járok suliba, és nekem fontos, hogy jó tanulmányi eredményeim legyenek. Helsinkiben jól megy az iskola. Szeretnek a tanárok és elégedettek velem, de teljesen más, mint a magyar oktatási rendszer. Nincs akkora stressz, és az elvárás sem olyan magas.

Hermina:

Konkrét iskolai eredményekről még nem tudok beszámolni, annyi biztos, hogy itt Helsinkiben jól mennek Beni dolgai.

A magyar iskolai megmérettetés az pedig most lesz januárban. Beni sokat készül rá, ha van egy kis szabad ideje, azonnal tanul.   12 tantárgy és 12 vizsga egy hét alatt (ez az országos követelmény, nem helyi sajátosság).  Még érettségizni is maximum 5 tantárgyból kell, azt is naponta csak egyből.  Azt gondolom ez nem egészséges, nem humánus, de ez a követelmény.  Ezt vállaltuk, és Beni mindent megtesz azért, hogy ezt teljesítse a lehető legmagasabb szinten.

-Hol képzeli el sportpályafutását  5, illetve 10 év múlva (ország, klub, válogatott)?

Benedek:

Szeretném magam kipróbálni Amerikában vagy Kanadában egy menő csapatnál, de tanulni is szeretnék. Ezért a célom, hogy 5 év múlva egy amerikai egyetemi csapatban játsszak és tanuljak. Ezekben az országokban rengeteg csapat van, és mind kiválóak. Olyan helyre szeretnék menni, ahol van egyéni fejlődési lehetőség is, és tudom mellette folytatni a tanulmányaimat.

10 év múlva remélem, már lediplomázok. Érdekel a matematika, a fizika, különösen az asztrofizika és az építészet is. Ilyen egyetemekben gondolkodok, és remélem tudok mellette jégkorongozni is. Azt mondják, ha álmodunk, álmodjunk nagyot! Nekem az NHL a nagy álom kategória, azon dolgozom, hogy ezt elérjem.

                                                                        Nagy Pál

Radnótis ballagáson – Fotó: Kraft Hermina saját archívumából