/Fotó: OKK Fehérvár/
Új köztéri alkotással gazdagodott Székesfehérvár Belvárosa. Pénteken délután avatták fel azt a köztéri órát, amelyet Kovács András órásmester Ecsedi Mária képzőművésszel és Diós Tibor kovácsmesterrel (utóbbi Móron él, itt alkot – a szerk.) közösen készített.
A Fő utcán, a Vörösmarty Színház mellett álló míves szerkezet mostantól éjjel-nappal jól láthatóan mutatja a pontos időt.
Az alkotás születéséről Kovács András számolt be. Mint mondta, mintegy másfél évvel ezelőtt kérte fel a város, hogy alkotótársaival közösen készítsenek egy köztéri órát.
A látványterveket a Belváros gyönyörű cégéreit is megálmodó Ecsedi Mária képzőművész tervezte meg. Az órásmester által készített, rádióvezérelt, kétoldalas órát a Diós Tibor kovácsmester által alkotott kovácsoltvas szerkezet tartja. A tíz szál laposvasból készült kovácsoltvas szerkezet több mint egy mázsa súlyú.
Mint azt Kovács András elmondta, az óra messziről is jól látható, a Fő utca és a Zichy liget irányából egyaránt és különlegessége az az egyedi, általuk fejlesztett világítás, amely lefedések nélkül világítja meg a számlapot. „Külső megjelenésben, az anyagfelhasználás és a technikai szerkezet tekintetében is lehetővé teszi, hogy ez az óra a következő 50-100 évben a pontos időt mutassa, hogy Székesfehérvár órája legyen.” – emelte ki Kovács András.
Forrás: OKK Fehérvár

A kép jobb oldalán Diós Tibor – Fotó: OKK Fehérvár

Írj Te először kommentet "Móri mester munkáját is dicséri Székesfehérvár új köztéri alkotása"