/Fotó: Facebook/Magyar Atlétika/
Vasárnap írtuk, hogy a móri származású Takács Boglárka 7.12 másodperces eredménnyel a hetedik helyen végzett női 60 méteren vasárnap az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Az előfutamban és az elődöntőben is új országos csúcsot ért el 7.15, illetve 7.09mp-es idővel.
A döntő után ezt nyilatkozta:
„Nagyon nagy élmény volt és egy újfajta tapasztalat, hiszen először futottam döntőt felnőtt világversenyen, és először futottam a 60 métert háromszor egy nap. Nem volt könnyű, de igyekeztem higgadtan készülni és mindig a következő futásra koncentrálni” – kezdte értékelését Takács Boglárka.
„Sajnálom egy kicsit a döntőt. Ez volt életem három legjobb futása, de ha lehetne választani, akkor a sorrendjüket most felcserélném. Mégis összességében ez egy jó nap volt, és elégedett vagyok a szereplésemmel.”
A fiatal sprinter a döntőről elmondta, hogy az első, visszalőtt rajt után jól indult el, a második viszont nem sikerült.
„Sajnos a döntőben visszajött az a rossz rajtom, ami nem fér bele egy ilyen mezőnyben” – jegyezte meg Takács, aki azt is elárulta, hogy nem a reakcióidejével van gond, hanem a start utáni első pár lépése nem elég gördülékeny. „A rossz rajtot követően szerintem ez egy picit görcsösebb futás volt, de azért így is elég jól jött a sebesség.””
– MTI-
Korábbi részletesebb tudósításunk:
Írj Te először kommentet "„Ez volt életem három legjobb futása” – Takács Boglárka nyilatkozata az Eb-döntő után"