Két helyen is kiemelkedően szerepeltek (+Képgaléria)

Népszerű ajánlatok

Egyre-másra érik el sikereiket a Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói.  Ezúttal történelemből mutatták meg tudásukat, illetve mezei futásban szerepeltek kiválóan:

Két kategóriában több mint 500 tanuló vett részt az Urbs Reginarum elnevezésű regionális történelmi vetélkedőn, amit a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ hirdetett meg Fejér és Veszprém vármegyei diákok számára.

Iskolájukból az 5-6. osztályosok között Lődi Máté (6.a), a 7-8. osztályosok mezőnyében Kalafatics Flóra (8.a) és Paizs Tamás (7.a) jutott be a regionális döntőbe.

Az I. kategóriában Máté két társával azonos pontszámmal második lett, míg a II. kategóriában Flóra első helyezést ért el, Tamás pedig az  ötödik helyen végzett.

Felkészítő tanáraik Rajos Zoltán és Gönczöl Gábor.

 

Székesfehérváron rendezték meg a mezei futás Diákolimpia megyei döntőjét.

A versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott II. korcsoportos leánycsapatuk (Finta Hanna, Balogh Rebeka, Izményi Borka, Varsányi Zorka, Gál Mirtill), amely a dobogó harmadik fokára állhatott a rendkívül erős mezőnyben.

Finta Hanna egyéniben 2. helyen végzett, amivel továbbjutott az országos döntőbe.

A FUTÓVERSENYRŐL TOVÁBBI KÉPEK ITT LÁTHATÓK!

 

Fotók: az iskola Facebook oldala

Írj Te először kommentet "Két helyen is kiemelkedően szerepeltek (+Képgaléria)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*