„Nem pusztán ismeretátadásra törekszünk” – Beiskolázás a Szent Erzsébet Iskolában

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Kovács Béla saját archívumából/

A korábbi évekhez hasonlóan idén is azzal a céllal kerestem meg mind a négy móri általános iskola igazgatóját, hogy e riportokkal is segítsük az informálódást, iskolaválasztást, valamint kicsit bepillantsunk az intézmények életébe. Ezúttal Kovács Bélát kérdeztem:

-Hány elsős osztályt terveznek indítani, kik lesznek az osztályfőnökök? Röviden bemutatná őket?

A Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolában egy elsős osztály indítását tervezzük. Amennyiben az utóbbi években megtapasztalt szülői érdeklődés a következő tanévre is indokolttá teszi a két elsős osztály indítását, abban az esetben Fenntartónk engedélye után a párhuzamos osztályok indítása is szóba jöhet.

Moór Zsanett leendő elsős tanító néni bemutatkozása:

„Moór Zsanett vagyok, a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola pedagógusa. 2009-ben szereztem tanítói diplomát a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Karán, majd Baján az Eötvös József Főiskolán német nemzetiségi tanító szakon diplomáztam. Jelenleg a Kodolányi János Főiskola mentorpedagógus pedagógus- szakvizsga szak hallgatója vagyok.  15 éve dolgozom tanítóként, osztályfőnökként. Ezen éveim alatt mindig is a diákok tudásának személyre szabott megalapozását és fejlődését tartottam szem előtt.

Tapasztalt osztályfőnökként mondhatom, hogy osztályaim színes hétköznapokat, nyüzsgő diákéletet tudhatnak magukénak változatos oktatási módszerekkel színesítve. Fontos számomra egy barátságos, összetartó osztályközösség kiépítése, fenntartása és megtartása a kölcsönös tisztelet, illetve megértés jegyében. Nyugodt, szerető környezetbe érkezem nap, mint nap, ahol kollégáim is nagy gondot fordítanak egymás elfogadására és fejlődésére. Szakmai szempontból úgy gondolom, hogy felkészült vagyok az új kisdiákok érkezésére, akikkel egy jól felszerelt és hatékonyan működő intézményben lehetőségekkel teli évek várnak ránk.”

-Néhány mondatban összefoglalva: miért válasszák a 2025/2026-os tanévben beiratkozó leendő kisdiákok (illetve szüleik) Önöket? 

Iskolánkban korszerű körülmények között közvetítjük a keresztény értékeket. Nem pusztán ismeretátadásra törekszünk, hanem diákjainkat igyekszünk a jót elfogadó és azt közvetítő, teljes emberré nevelni.

– Iskolánk diákközössége 250 fő. Bodajk-Balinka-Bakonycsernye településekről iskolabusszal utazhatnak.

– Minden tantárgyat az előírt végzettséggel rendelkező pedagógus tanít, a szakos ellátottság 100 %-os.

– Az alsó tagozaton iskolaotthonos formában tanítjuk-neveljük a gyermekeket.

– Nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra. Iskolánkban az első osztályban, kiscsoportos bontásban megkezdődik az idegen nyelv tanítása. Diákjaink a német és az angol nyelv tanulása közül választhatnak. Felsős tanulóink számára mindkét idegen nyelv (német és angol) tanulását egyaránt biztosítjuk.

– Kiemelt területnek számít intézményünkben a számítástechnika oktatása is.

– Minden tantermünkben digitális táblák segítségével folyik az oktatás.

– Fontosnak tartjuk a lélek erősítése mellett a test edzését Iskolánk nagyméretű parkettás tornateremmel rendelkezik. Itt a testnevelés órákon kívül a délutáni sportszakkörökön mozoghatnak a gyerekek, valamint órarendbe építve úszásoktatáson, korcsolyaoktatáson vehetnek részt, ingyenesen. Minden tanulónk részére naponta tartunk testnevelés órát.

– 2019. szeptemberére elkészült iskolánk új sportlétesítménye a Zrínyi utcában. Itt öltözőépület, szabvány méretű kézilabdapálya, kosár- és röplabdapálya, hatalmas játszóvár, kerti pavilonok, homokozók, pihenőpadok várják tanulóinkat a sport- és szabadidős foglalkozások ideje alatt.

– Iskolánk épületének jelentős bővítése zajlik, melynek eredményeképpen új, 3 szintes épülettel gazdagodott intézményünk. A bővítményben tornahelyiség, szaktantermek várták a diákokat 2023. szeptember 1-jétől.

– Tanulóink részt vesznek az Egyházmegye iskolái által szervezett, valamint a városi iskolák által rendezett tanulmányi versenyeken. Megyei és országos versenyeknek is résztvevői vagyunk, ahol szintén jó teljesítményt nyújtanak tanulóink.

– A továbbtanulás terén kimagasló felvételi eredményekkel büszkélkedhet iskolánk. Ennek érdekében a 7. évfolyam II. félévétől a felvételi időpontjáig magyarból és matematikából felvételi előkészítőt tartunk számukra, órarendbe építve. A lelkiismeretes pedagógusaink munkájának köszönhetően az állami és az egyházi középiskolák felé is nyitva áll az út diákjaink előtt.

 

                                                             Nagy Pál

Írj Te először kommentet "„Nem pusztán ismeretátadásra törekszünk” – Beiskolázás a Szent Erzsébet Iskolában"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*