A váltó-világbajnokságon áll rajthoz hamarosan Takács Boglárka

Népszerű ajánlatok

A limasszoli edzőtáborban eldőlt, hogy kik utaznak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) május 4-5-én sorra kerülő váltó-világbajnokságára.

    A magyar szövetség honlapja szerint a 4×400-as vegyes váltóban Enyingi Patrik, Mátó Sára, Molnár Attila, Molnár Janka, Steigerwald Ernő, Rapai Fanni, a női 4×100-as stafétában pedig Bognár Anna, Csóti Jusztina, Kocsis Anna Luca, Sulyán Alexa és Takács Boglárka (Boglárka – mint ismeretes – móri és a 100m, valamint 200m magyar csúcstartója – a szerk.) kapott helyet a csapatban.

    A bahamai vb-n az olimpiai kvótákért lépnek pályára a magyar váltók. Nassauban a legjobb 14-ben kell végezni – a két futásból álló versenyen – a párizsi indulásért. A rajthoz álló csapat összeállítása a versenyre szólítás előtt dől majd el.

    A szakvezetés szerint mindkét csapatot fiatal atléták alkotják és óriási eredmény lenne a kvalifikáció megszerzése, de számukra valójában a 2028-as játékok, a következő olimpiai ciklus jelent majd erősebb pozíciót.

    A női váltó a világversenyt megelőzően Floridába megy, ahol egy edzőversenyen indulnak a lányok – írja a MASZ.

-MTI-

/A címlapképen Kerekes Gréta, Csóti Jusztina, Sulyán Alexa és Takács Boglárka (b-j), a női 4×100 méteres váltó tagjai korábban a krakkói Európa Játékok keretében rendezett csapat Európa-bajnokságon Chorzówban –  Mint feljebb olvashatták, ma este Sulyán Alexa helyett Kocsis Anna LUca futott/

Írj Te először kommentet "A váltó-világbajnokságon áll rajthoz hamarosan Takács Boglárka"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*