Újra szépen szerepelt a két móri kislány

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Nagyné Kalauz Diána/

Hétvégén Pécsett rendezték az Olimpici GP IV. fordulóját, a Gaál Csaba Emlékversenyt, ahol részt vett a két tehetséges móri kislány, Nagy Villő és Nagy Napsugár.

A három napos versenyen minden korosztályban népes nemzetközi mezőny nevezett. Pénteken Villő és Napsugár  saját kategóriájában indult.

72 vívó közül Napsugár a 9., Villő a 20. helyet szerezte meg.  Szombaton a 2-3 évvel idősebb újoncok közt Villő remek vívással 97 indulóból a 13. lett.

Napsugár folyamatos technikai problémákkal küzdött. Öt asszó után derült ki, hogy elromlott a vezetéke, de még így is  megszerezte a 32. helyet

Közben Villőnek sikerült pengét törnie, hát az nem hiányzott…

Vasárnap Napsugár elérte a kitűzött célt, és a serdülő korosztályban főtáblára jutott.

A hétvégét azonban a sok szép eredmény ellenére is beárnyékolta, hogy két héttel ezelőtt edző nélkül maradtak a lányok, mert korábbi edzőjük váratlanul külföldön vállalt munkát.   A megoldásokat természetesen keresik és meg is fogják találni – tudtuk meg a lányok édesanyjától, Nagyné Kalauz Diánától.

Írj Te először kommentet "Újra szépen szerepelt a két móri kislány"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*