Győztek a bakonycsernyeiek, dobogósok a csókakőiek

Népszerű ajánlatok

Tizedik alkalommal rendezte meg a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az „Iparkodjunk, Gyerekek!” vetélkedősorozatot.  A háromfordulós verseny döntőjére október 26-án Székesfehérváron került sor – olvasható a kamara honlapján.

A pályaorientációs, szakmaismereti vetélkedő  középdöntőjén szereplő öt legeredményesebb csapat jutott tovább a döntőbe, ahol érdekes és kreatív feladatok várták a diákokat.

A program feladatainak összeállításában és személyes közreműködésben is a kamara segítségére voltak a különböző ágazatokban duális képzéssel foglalkozó gazdálkodók, akik a program szponzorációjában is jelentős részt vállaltak értékes ajándékokkal.

A Harman Becker Gépkocsirendszergyártó Kft., a H.T.M Zrt., a bEAT Étterem, a Fejérvíz Zrt. és a Tesco Akadémia Képzési és Fejlesztési Kft. képviselői állították össze a döntő interaktív, érdekes feladatait.

A vetélkedőn résztvevő csapatokat a támogatók értékes nyereményekkel díjazták – derül ki a FMKIK beszámolójából.

Az általános iskolák négy fős csapatai a maguk által választott kreatív elnevezéssel indulhattak.  A vetélkedő végeredménye:

1.helyezett: Bakonycsernyei Általános Iskola                  A végzet csapata

2.Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola       TakarítóNők

3.Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Nádasdy Tamás Tagiskolája (Csókakő)  Móri árok bajnokai

4.Bakonycsernyei Általános Iskola                  Ufók

5.Bakonycsernyei Általános Iskola                  Űrlények

 

Forrás és fotó: fmkik.hu

Írj Te először kommentet "Győztek a bakonycsernyeiek, dobogósok a csókakőiek"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*