Három hónap alatt 84 lakástűz, 6 sérült Fejérben

Népszerű ajánlatok

/A képen egy korábbi móri tűzeset – Fotó: Móri Tűzoltóság/

Fejér vármegyében összesen 84 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat 2023 első negyedévében. Ezekben a tűzesetekben hatan megsérültek, közülük többen füstmérgezést szenvedtek.

Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 62 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 179 tűzoltójármű vonult Fejér vármegyében. A három hónap alatt összesen 1114 négyzetméternyi épített terület égett le, a tűz miatt több otthon lakhatatlanná vagy fűthetetlenné vált.

A 84 Fejér vármegyei kigyulladt otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy a lakások egynegyedénél a kéményben keletkezett a tűz. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. Tűzvizsgálati eljárás a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására két esetben indult.

A legnagyobb tűz Fehérvárcsurgón volt március 15-én hajnalban, ahol egy százhúsz négyzetméteres, tetőtér-beépítéses családi ház és a közvetlenül mellette lévő kazánhelyiség égett. Az oltási munkálatokat nehezítette a viharos erejű szél, amely miatt többször fellángolt a tetőszerkezet. Három város tűzoltói négy propánbutángáz-palackot vittek ki az épületből.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a mennyezetre.

Az első negyedévben 13-szor riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat Fejér vármegyében. Összesen 16 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni. Fejér vármegyében a legsúlyosabb esett egy gázfűtéses gyümölcsfeldolgozó üzemben történt márciusban, ahol 13-an szenvedtek különböző mértékű szén-monoxid-mérgezést – tájékoztatott bennünket Szabó-Bisztricz Anett Fejér vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Írj Te először kommentet "Három hónap alatt 84 lakástűz, 6 sérült Fejérben"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*