Letartóztatták a barátnőjét Balinkán megkéselő ukrán férfit

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Police.hu/

A Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak az ukrán férfinak a letartóztatását, aki 2023. március 7-én egy késsel megszúrta barátnőjét.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. februárjában költözött a barátnőjével egy Fejér megyei településen lévő munkásszállóba, ahova munkavállalás céljából érkeztek. A gyanúsított születésnapját ünnepelte a barátnőjével és egy ismerősükkel, amely során szeszesitalt fogyasztottak.

A gyanúsított és a barátnője egymással összeszólalkoztak, a férfi tenyérrel többször megütötte a nőt, aki védekezésképpen az asztalból egy 30-35 pengehosszúságú konyhakést vett magához, amelyet a gyanúsított kicsavart a kezéből. A férfi a nőt a padlóra lökte, a kést a nyakához szorította és azzal fenyegette meg, hogy levágja a kezét, majd többször megvágta a nő bal felkarját. Ezt követően a férfi a kést magasba emelve megöléssel fenyegette a nőt és a nyaka irányába szúrt, amelyet a nő a kezével elhárított. A nő kiabálását meghallva a szomszédok bekopogtak az ajtón, ekkor a férfi a kést a földre dobta, a nő pedig kimenekült a szobából.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés – valamint arra tekintettel, hogy a férfi Magyarországon csak tartózkodási engedéllyel és alkalmi munkahellyel rendelkezik, megalapozottan lehet tartani szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól, hogy az eljárás sikeres lefolytatását veszélyeztetné. A férfi vonatkozásában feltehető továbbá, hogy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt valósítana meg.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a terhelt letartóztatását, a bíróság döntése végleges – tájékoztatott bennünket tájékoztatott bennünket Jászberényiné dr. Király Teodóra főügyészségi ügyész, a Fejér Megyei Főügyészség  sajtószóvivője.

Tegnap itt írtunk az ügyről:

Emberölési kísérlet Balinkán (+Képek)

 

Írj Te először kommentet "Letartóztatták a barátnőjét Balinkán megkéselő ukrán férfit"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*