Nemzetközi kerékpárverseny Csákberényben, Bodajkon, Bakonycsernyén…

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció – Fotó: Nol.hu/

A szervezők közleménye kiemelte: a Visegrádi Csoport közös versenysorozatának harmadik állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek nemzetközi mezőnye az előző évek kiírásaihoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd Pannonhalmán ér célba.

    A 150 kilométeres táv megtétele során a kerékpárosok többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravazd érintésével érkeznek meg a célvárosba, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos, térköves emelkedővel.

(A verseny érinti környékünkön Vértesboglárt, Csákberényt, Sörédet, Balinkát, Bakonycsernyét – a szerk.)

    Törzsök Zsolt főszervező elmondta: ebben az évben is nagy hangsúlyt kapott a turisztikai megjelenés, hisz a viadal ezúttal is egy, a világörökség részét képező területen ér célba az apátság meredek emelkedőjén.

    Összesen 28 csapat – köztük öt magyar – áll rajthoz, a mezőny felét kontinentális sorok alkotják majd. A verseny honlapjának beszámolója szerint az előzetes nevezések alapján ott lesz a mezőnyben a csehországi állomás legjobb magyarja, Karl Ádám (Epronex Hungary) és a lengyel viadalon legjobb magyar kerékpáros Filutás Viktor.

A kétszeres magyar bajnok – aki tavaly harmadikként ért célba Pannonhalmán – a nemzeti válogatott tagjaként szerepel, akárcsak az idén Giro d’Italia-résztvevő, a világelitben tekerő Peák Barnabás és az olasz körversenyen tavaly indult Dina Márton, illetve a 2019-es ob győztese, Szarka Gergely.

    Vasárnap a V4 Ladies Series Hungary professzionális női versenyre is sor kerül, 2019 óta először.

    A férfi viadal szombaton 11.30-kor rajtol Budapesten, míg a másnapi női verseny 12.30-kor kezdődik Pannonhalmán.

-MTI-

A verseny honlapja: https://v4kerekparverseny.hu/

 

1 komment a "Nemzetközi kerékpárverseny Csákberényben, Bodajkon, Bakonycsernyén…"

  1. Értem én, hogy nézzek utána, ha jobban érdekel, de egy dátumot igazán könnyen bele lehetett volna még biggyeszteni a cikkbe… 😉

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*