Letartóztatásban a Bakonycsernyénél elfogott embercsempészek

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Police.hu/

A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt három embercsempésszel szemben indítványozott letartóztatást.

A csempészek összesen 34 külföldinek nyújtottak segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez.

A megalapozott gyanú szerint az egy szerb és két cseh férfi teherautóval azért érkezett Magyarországra, hogy illegális határátlépőknek nyújtson segítséget nyugat-európai úticéljuk eléréséhez.

A szerb embercsempész 28, – 1 szír, 1 jemeni, 26 tunéziai –, a 2 cseh embercsempész pedig 6 Magyarországon illegálisan tartózkodó személyt vett fel a járműbe anyagi ellenszolgáltatás fejében.

A gyanúsítottak Ausztria irányába indultak, amikor 2022. március 30-án, Bakonycsernyén, – az egyik ügyben állampolgári bejelentés alapján – a
rendőrök a cselekményüket leleplezték, majd őket őrizetbe vették.

A cseh embercsempészek vonatkozásában kábítószer fogyasztásával kapcsolatos eszközök lefoglalására is sor került, ami további bűncselekmény gyanúját veti fel.

Mindhárom gyanúsított vonatkozásában alaposan feltehető, hogy a büntetőeljárás során elérhetetlenné válnának, így vonatkozásukban fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye is.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, mindhárom férfi vonatkozásában elrendelte a letartóztatást. A döntések fellebbezés hiányában véglegesek – tájékoztatott bennünket Jászberényiné dr. Király Teodóra főügyészségi ügyész, a Fejér Megyei Főügyészség  sajtószóvivője.

 

Korábban itt írunk az elfogásról:

Embercsempészt fogtak el Bakonycsernyén

Írj Te először kommentet "Letartóztatásban a Bakonycsernyénél elfogott embercsempészek"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*