E hétvégén elkezdi a szezont a Fogarasi Attila-Toloczkó Péter duó

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Facebook/Fogarasi Rally Team, 2021/

E hétvégén indul a rallye szezon, mégpedig március 18-19-én az Orfű Rallyval.

A móri Fogarasi Attila – Toloczkó Péter duó a Rallye2 tavalyi bajnoka is rajthoz áll – derül ki a versenysorozat honlapjáról.

 

Bővebben: https://q8oils.rallylive.hu/orfu-rally-2022-rally2/rajtlista/kupa-Rally2

„Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, az utánpótlás szempontjából különösen fontos verseny az orfűi, mert a Rally2-ben és a Rally3-ban is sok tehetséges fiatal versenyzőpáros áll rajthoz, nekik pedig minden futamra szükségük van a fejlődéshez.

    „Ugyanakkor a hazai élmezőny szempontjából is kiemelt jelentőségű ez az esemény, sokan ugyanis itt próbálják majd ki az új, vagy a téli szünetben tovább fejlesztett autójukat, esetleg az új navigátort, csapatot” – mondta az MNASZ elnöke, aki hozzátette, Orfűn mindig jó hangulatú, remek versenyeket sikerült rendezni, és biztos abban, hogy ez most sem lesz másképp.

    Az Orfű-ralira a Rally2-es és a Rally3-as kategóriában is 46-46 páros nevezett be, előbbi géposztály indulóira 76 kilométernyi, utóbbiéra pedig 50 kilométernyi gyorsasági szakasz vár szombaton. Tesztelési szándékkal több mint 20 páros indul a bajnoki élmezőnyből, nekik szintén a 76 kilométeres versenytávot kell teljesíteniük.”  (MTI)

 

Írj Te először kommentet "E hétvégén elkezdi a szezont a Fogarasi Attila-Toloczkó Péter duó"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*