Ittasan gázolta el a kerékpárost, aki maradandó fogyatékosságot szenvedett – Elítélték

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Ügyészség/

A Székesfehérvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2020. november 5-én, az Isztimér felől Fehérvárcsurgó felé vezető úton, ittas állapotban nekiütközött a sértett által hajtott kerékpárnak, aki a baleset következtében maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A vádirat szerint a kerékpár első és hátsó világítása működött, a kerékpáros pedig láthatósági mellényt viselt. A vádlott azonban ittas állapotban volt, nem észlelte a sértettet, haladási irányán nem változtatott és nekiütközött a kerékpárosnak. A sértett az ütközés következtében a jármű motorháztetőjére és szélvédőjére felcsapódott, majd a jobb oldali útpadkára esett.

A sértett az ütközés következtében többek között borda-, ágyéki-, csigolya- és  csípőcsonttörést szenvedett, rajta az ágyéki csigolyasérülés miatt műtétet hajtottak végre. Az ágyéki gerinc fémanyaggal történő műtéti elmerevítése folytán, amelyet a sértett testéből nem fognak eltávolítani, maradandó fogyatékosság keletkezett.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, illetve közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

A Székesfehérvári Járásbíróság a terheltet az ügyészi indítvány alapján tárgyalás mellőzésével 1 év és 10 hónap börtönbüntetésre ítélte – amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette – , vele szemben 120.000,- Ft pénzbüntetést, továbbá 3 évi közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki – tájékoztatott bennünket Jászberényiné dr. Király Teodóra, a  Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Írj Te először kommentet "Ittasan gázolta el a kerékpárost, aki maradandó fogyatékosságot szenvedett – Elítélték"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*