14 milliárdból fejlesztik a székesfehérvári Szent György Kórházat

Népszerű ajánlatok

/Fotó (látványterv): Facebook/Dr. Cser-Palkovics András/

Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András ma reggel Facebook oldalán közölte, hogy mintegy 14 milliárd forintból fejlesztik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat.

Mint írja, “a beruházásnak köszönhetően 112 ággyal bővül a Kórház onkológiai, pulmonológiai és infektológiai ellátása, valamint az azokhoz kapcsolódó ambulanciák, gondozók, mindez egy közel 6000 négyzetméteres, 3 szintes épületben.”

Tájékoztatja az olvasókat arról is, hogy “az új épületben 1-2 ágyas kórtermek kerülnek kialakításra önálló vizesblokkal, akadálymentesített kórteremszámmal. Közvetlen lesz a kapcsolat a sürgősségi fogadóhellyel, diagnosztikával, rövidebb, biztonságosabb betegutakat biztosítva ezzel.

 Kiderül továbbá: “A Modern Városok Program keretében megvalósuló mintegy 14 milliárdos beruházás részeként egy 1,6 milliárdos eszközfejlesztésről is döntött a kormány, aminek keretében a kórházunk meglévő épületeinek légtechnikai rendszerének cseréjére is sor kerül.”

Megtudhatjuk még a bejegyzésből, hogy ” a fejlesztés részét képező külső parkolók pedig már el is készültek. További 80 belső parkoló is készül majd és felújításra kerül a függőfolyosó is. A teljesítési határidő a szerződéskötéstől számított 730 nap.”

További részletek és látványtervek ITT olvashatók, illetve láthatók!

Írj Te először kommentet "14 milliárdból fejlesztik a székesfehérvári Szent György Kórházat"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*