A Vértes vadonában – „Medvéje, farkasa, hiúza ma már nincs a Vértesnek…”

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay.com/

Talán ma is érdekesek lehetnek Mór és környéke 20. századi történetéről, érdekességeiről, életéről szóló régi híradások – mint például ez, mely a Múzsák című Múzeumi Magazinban jelent meg 1978-ban. Érdekes, sokak számára vélhetően új információkat is tartalmaz szűkebb-tágabb otthonunkról:

Több fejezetben közöljük, itt a harmadik része (az előző részek ugyanebben a rovatban – “Színes”)  olvashatók:

“…Medvéje, farkasa, hiúza ma már nincs a Vértesnek, de még van huszonhatezer hektár erdeje, túlnyomórészt gyertyános tölgyesek, kisebb bükkös foltokkal az északi lejtőkön és völgyekben.

A délre néző sziklás oldalakat karszti bokorerdők takarják, délszaki eredetű molyhos tölgyek, virágos kőrisek és berkenyék alkotnak itt ritkás ligeteket. A napsütötte dolomitsziklás oldalaknak délies színezetű a növénytakarója. A hegység déli, délnyugati lejtőit hatalmas félkörívben szőlő borítja.

Neves borvidék alakult ki ezeken a napban fürdő hegyoldalakon és a Móri horpadás homokos dombsorain. Mintegy kétezer hektáron termő szőlőből készül a zamatos bor, az aranysárga, édes, tüzes Móri Ezerjó.

A Vértes tövéhez búvó falvakat hosszú pincesorok fogják körül. A hegység belsejében, a nagy dolomitfennsíkon még víz is alig akad.

A 400 négyzetkilométernyi erdős területen nincs egyetlen valamire való patak sem. Üres medrekre gyakran bukkanhatunk, csak tavaszi hóolvadáskor vagy nagy nyári záporok idején folyik bennük víz.

A csapadék jórésze a mélybe szivárog le a mészkő és a dolomit repedésein, hatalmas föld alatti vízgyűjtőkben egyesül, s a hegység lábánál tör elő bővizű források alakjában.

A Vértes belsejében csak néhány bővebb buzgású forrás fakad, ezek kristálytiszta, jéghideg vízzel enyhítik a vándor szomját…”

FOLYTATJUK!

Forrás:Library.hungaricana.hu/Múzsák – Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978) / 1978 / 1. szám