Átadták a Dózsa György utca felújított szakaszát – Képekkel

Népszerű ajánlatok

/A képen balról jobbra: Arany Tamás, dr. Molnár Krisztián, Törő Gábor, Bogyó Viktor – Fotó:Nagy Pál/

Ahogy azt nyilván sokan tapasztalták, elkészült Móron a Dózsa György utca  felújított szakasza, a közlekedők már a múlt héten birtokba vehették.

Újdonság, hogy városunkban elsőként itt alakítottak ki középszigetet  (az utca elején lévő  hídtól a Kórház utcai kereszteződésig),  ide helyezték el az út megvilágítását biztosító lámpaoszlopokat is.

Az autósok régi gondja oldódott meg azzal, hogy a központ felől érkezve két balra kanyarodó sáv létesült, így ebből az irányból is szabad az út az áruház parkolójába, valamint az utca első háztömbjeihez.  Ide tartozik még: mostantól a Vértes Áruház parkolójából is kanyarodhatnak balra a közlekedők a Dózsa György utcába. Két új gyalogátkelőhelyet is felfestettek.

A Kórház utcából a Dózsa György utcába kihajtók számára már két sáv van (egyik balra és egyenesen a Kodály utca felé, a másik pedig jobbra).  Több lett  a parkoló is, enyhítendő az ilyen jellegű móri gondokat.

FONTOS információ, hogy azon a szakaszon, ahol  középsziget létesūlt,  30 km/órás sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki!

Móriakkal beszélgetve – és olvasgatva a Facebookon található hozzászólásokat:  sok az elismerő, támogató vélemény a projektről, illetve arról, hogy szebb, biztonságosabb lett a város e fontos közlekedési útja-utcája. Örülnek a több parkolónak, valamint elismerésüket fejezik ki gyors kivitelezésért.

Amit (mint hallottam-olvasom) többen kifogásolnak, az a kerékpársávok hiánya. Vannak továbbá olyan helybeliek, akik úgy gondolják, szélesebb úttestre lenne szükség (indoklásuk: kerékpárosok előzése), illetve úgy vélik, hasznos lenne egy körforgalom a Kórház utcai kereszteződésnél.

A hivatalos átadó ünnepséget csütörtökön kora este tartották, ahol először Arany Tamás, a körzet önkormányzati képviselője mondott köszöntőt, felidézve az elmúlt évtizedeket, a rendkívül forgalmas utca közlekedési gondjait. Örömét fejezte ki,  hogy ezek most megoldódtak. Őt dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke követte, akitől egyebek mellett azt is hallottuk, hogy Mór több, mint 59 millió forint Európai Uniós támogatást nyert el a kivitelezésre. Méltatta a város vezetésének, a térség országgyűlési képviselőjének, a tervezőknek  és a kivitelező cégnek a beruházás megvalósításában végzett munkáját.

A szalag átvágása után a Móri Rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője tartott rövid KRESZ ismertetőt, majd különböző programokat tartottak a megjelent felnőtteknek-gyerekeknek.

/Fotók:Nagy Pál/

Írj Te először kommentet "Átadták a Dózsa György utca felújított szakaszát – Képekkel"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*