Mór arculatának egyik meghatározója a Láncos-kastély: múlt, jelen, képek és történetek

Népszerű ajánlatok

/Fotó:Nagy Pál/

Mór központja – bátran leírhatom, hogy az egész városkép – meghatározója a Lamberg-kastély, Szent István Park, Magyar-templom és Luzsénszky-kastély által határolt terület.

Utóbbival keveset foglalkoznak a leírásokban, megvallom, mi is…Most pótolunk ebből valamennyit, főképp régi és még régebbi képekkel, meg néhány érdekességgel:

A Láncos-kastély vagy más néven Luzsénszky-kastély a Szent István tér 6. alatt található.

A kastélyt, amely Mór főterén áll, az 1790-es évek elején, más források szerint 1791-ben a Luzsénszky család építtette.

Nevét az előtte húzódó lánckerítésről kapta.

Kivitele egyemeletes, egytraktusos, 16 tengelyes, sátortetős épület. 2 kosáríves, vörös márvány keretezésű kocsibehajtója van, a bal oldalin 2 címer, a jobb oldalin gótizáló copf ajtószárny.

Középen 3 páros oszlopon triglifes párkány hordozta kőbábos vörös márvány erkély.

Az épület két végén U alakban hátranyúló rövid szárny helyezkedik el, a belső oldalon hengeres lépcsőtornyokkal.

A hátsó homlokzat teljes hosszában a földszinten és az emeleten árkádos folyosó.

Az épület középpontjában helyezték el a dísztermet, amely a bécsi mintájú társasági élet színtere volt.

A 18. század közepén és a 19. század elején földrengések rázták meg a környéket.

A kastély 1810. januárjában és 1814. májusában jelentős károkat szenvedett.

A kastélyban 1990 előtt a városi tanács működött, jelenleg az épületben a móri polgármesteri hivatal működik.

(forrás:wikipedia)

Néhány kiegészítés, érdekesség  még:

– A kastély copf stílusban épült.

– A Lambergek és a Luzsénszkyak házasodás útján rokoni viszonbyan álltak egymással.

– Báró Trauttenberg Frigyes császári és királyi kamarás (édesanyja Festetics lány volt) birtokában is volt, aki Budapesten halt eg, de Móron temették el 1918. decembe 13-án.

– A Trauttenberg család és a Móri Szénbányák létrejötte közti kapcsolat:

Amikor 1921 májusában a Winter testvérek megalapítják a Móri Kőszénbánya Részvénytársaságot, és a szénvagyon kitermelésére haszonbérleti szerződést kötnek a terület birtokosával, báró Trauttenberg Frigyes özvegyével.

– A kastélyt utóbbiak miatt Luzsénszky-Láncos-Trauttenberg féle kastélyként is említik.

Mór Központja 1985.a képeslap jobb szélén látszik a kastély részlete:

(fotó: egykor.hu)

A kastély az udvar egy részletével 1953-ban:

(fotó:fortepan.hu/Építész adományozó)

1953-ban, szintén az udvar felől, a kép jobb szélén a boltíves bejárat/kijárat:

(fotó:fortepan.hu/Építész adományozó)

Szintén 1953-ban, a fenti rész más szögből fényképezve:

(fotó:fortepan.hu/Építész adományozó)

Írj Te először kommentet "Mór arculatának egyik meghatározója a Láncos-kastély: múlt, jelen, képek és történetek"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*