A móriak és a móri ütközet 2. rész: „…a mi utcánkban háború van!”

Az első részt ugyanebben a rovatunkban  („Abszolút Mór” – „Anno”)   találja meg!

Folytatás:

„… A csatával kapcsolatban Mór németajkú lakosairól a különböző források egymásnak ellentmondóan emlékeznek. Egyes szerzők szerint az osztrákok az itteni német lakosság segítségével futamították meg a honvédeket, akiknek visszavonulását úgy próbálták nehezíteni, hogy szekereikkel eltorlaszolták az utcákat, sőt a menekülők által eldobált fegyvereket megtöltve lövöldöztek a magyarok után.

Más visszaemlékezések viszont éppen a segítőkészségüket említik. Ajtóikat, kapuikat kitárva segítették elő visszavonulásukat, a menekülés útirányát is megmutatva nekik. Az egyik krónikás megírja, hogy a csata előtti éjszakán a honvédek sváb gazdákhoz voltak bekvártélyozva, „ajkuk ugyan egy szót sem tudott magyarul, de szívük egy szót sem tudott németül”.

A csatában később megsebesült vitéz huszárt, Kún Bélát is volt szállásadója mentette meg, aki éjszaka megkereste, szekéren hazaszállította. Orvost hívtak hozzá, majd négy hónapon át ápolták. Felépülése után Világosig folytatta a harcot…

A szájhagyományok a lakosság semleges magatartásáról tudósítanak. A móriak az utcai harcok eseményeit lakásuk ablakaiból, vagy kerítésük védelme mögül nézték, hogyan harcoltak a lovas és gyalogos katonák, hogyan töltötték meg ágyúikat a tüzérek és hogyan próbáltak félreugrani az ellenség pattogva, – majd gurulva közeledő ágyúgolyói elől…

A történelmi mércével mérve nem is olyan régi eseményről még sok idős móri lakos által ismert szájhagyományt lehetne összegyűjteni.

Kettőt az általam ismertek közül közreadok:

Anyai nagyanyám szülei abban az időben, a Martinovics utcában laktak. ők is, meg a többi utcabeliek is felfigyeltek a szomszédos Rákóczi utca felöl hallható szokatlan lármára.

Rövidesen menekülők tűntek fel a két utca közötti kertek felől, ahol most a Mátyás Király utca húzódik. Anyák gyermekeiket vezették, a férfiak pedig állataikat terelték erre.

Az itt lakó családok csodálkozva faggatták őket: „Hát ti miért menekültök? Talán tűzvész van nálatok? Nem! – válaszolták az érkezők. – a mi utcánkban háború van!”

A következő esetet egy Brunnbauer Ferenc nevű móritól hallottam. A csata után egy móri német gazda parancsot kapott, hogy egy sebesült magyar tisztet ökrösszekerével szállítson be a székesfehérvári kórházba. (Mentő anno 1848)

A sebesült érthető módon lassúnak találta az ökrök ballagását, ezért arra kérte a parasztot, hogy ostorával siettesse állatait.

Megtenném, – válaszolta ez, – de az én ökreim, ha verem őket, akkor lefekszenek a földre! Hát akkor inkább csak menjünk így tovább. – sóhajtotta a sebesült.

A csata után frissen kinevezett császári biztos hűségnyilatkozatot követelt a járás és megye vezetőitõl. A móri bíró, Frey János és a jegyző, Angyal János eleget tett a felszólításnak….”

(Részlet Schwartz Alajos: A Móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével)