/A Vértes Áruház – már az új tetővel, átalakítva – a Dózsa Gy. utcai oldal – egy szép kék Skodával, háttérben Barkas – télen…/
Egy sorozat keretében ismerhették meg Mór és környéke közelmúltjának egy szeletét: bemutattuk, hol vásároltunk, szórakoztunk. Akkoriban nagyon sok kereskedelmi és vendéglátóhelyet a Mór és Környéke ÁFÉSZ működtetett, és egyéb tevékenységet is folytatott. Jelentős foglalkoztató volt a térségben… Sorozatunk ezen részében sok érdekes kép segítségével újabb helyszíneket ismerhet meg !
Nézzünk körül tehát ismét Móron – „kicsit” korábban:
Mór

Az ÁFÉSZ Borszakcsoport pincéje
Mór

Az ÁFÉSZ gépi könyvelése – mai szemmel megmosolyogtató a géppark, ami akkor korszerű volt…
Mór

Az ÁFÉSZ Közgazdasági Osztályán – számítógép és „monitor”.
Akkoriban ez nem számított elmaradott technikának. Pedig csak pár évtizede volt… 🙂
Mór

ÁFÉSZ Nagykereskedelmi raktár – vajon mi lehet a csomagokban ?
Mór

Női szabóság
Mór

A Piac udvar – anno…
Remélem, ezúttal is jól szórakozott !
Nagy Pál
Köszönöm a Mór és Környéke ÁFÉSZ értékes segítségét !

39 évet dolgoztam az ÁFÉSZ-nél, nagyon szerettem ott. Onnan is mentem nyugdíjba, szeretettel gondolok a régi munkatársakra.