Mór közelében ered, Pusztavámot (félig) kerülve a Dunáig ér: Által-ér

(az Által-ér – Fotó:commons.wikimedia/Globetrotter19)

Bizony gyermekkoromban magam sem gondoltam volna, hogy az Által-ér ilyen nagy területet ér át… Amikor pl. keszegre pecáztunk benne (pár kilométerre onnan, ahol ered), nem gondoltuk volna, hogy egészen a Dunáig folyik a vize…

Az Által-ér a Duna egyik jobb parti mellékfolyója Komárom-Esztergom megyében.

(Fejér megyében is folyik egy kis szakaszon – lásd kicsit lejjebb – a szerk.)

Által-ér Mór és Pusztavám között – fotó:Nagy Pál

Földrajzi elhelyezkedése

Az Által-ér a Kisalföld keleti peremének vízfolyása, a Vértes hegység ÉNY-i oldalának vizeit gyűjti össze, Császár községtől délre, Pusztavámtól nyugatra ered, mintegy 140 méteres tengerszint feletti magasságban, majd Pusztavámot megkerülve északkeletnek veszi útját.

A bokodi Erőműi-tó   (a Vértesi Erőmű hűtőtava) – Forrás:wikipedia – Fotó:Thaler tamás

(2016-tól gázfűtőmű üzemel, tehát a hűtőtó funkció nem aktuális – a szerk)

A vízfolyás áthalad a Bokodi-hűtő tavon, Tatabányánál a Tatai-árok törésvonalánál ÉNY felé fordul.

A tatai Öreg-tó közepén halad keresztül és öt lefolyón, széles völgyben ér a Dunáig Dunaalmásnál.

A főág vizének egy része a Mikoviny-csatornába ömlik, a főág jobbról kisebb vízfolyásokkal egyesülve ömlik a Dunába.

Vízfolyásai: Egerárki-víz, Szépvíz-ér, Fekete-víz, Büdös-ér, Pénzes-patak, Labanc-patak, Majki-patak, Gesztesi-patak, Galla-patak, Árendás-patak, Csákány-patak (A honfoglalás korában és a középkorban Rákos-pataknak is nevezték.)

A tatabányai Erőműi-tó, 2008. – forrás:wikipedia, fotó:RakaszMisi

Az Által-ér szabályozása

Az Által-ér szabályozását Mikoviny Sámuel, mint a kor jelentős polihisztora végezte el a 18. században.

A 18. században egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hadseregben és a mezőgazdaságban a fürge, de kis termetű és kisebb húzóerőt képviselő magyar lovakat erősebbekre kell lecserélni.

A század második feléből ismerünk egy császári leiratot, mely a Csehországból behozott nagyobb termetű lovak tenyésztését szorgalmazza, és az e téren eredményt felmutató megyéknek megígéri, hogy „császári tetszésének és királyi jóindulatának bizonyságát fogja adni”.

A megye urai hamar belátták, hogy a nagyobb termetű lovaknak azonban több széna kell. Márpedig a meglévő legelők is elégtelennek bizonyultak.

Ezért újabb rétek, kaszálók után kellett nézniük. Megbízták hát mérnökeiket, hogy mérjék fel a mocsarakat, és tegyenek javaslatot azok lecsapolására.

A tatai mocsár lecsapolását is hasonló takarmány-nyerő szándék szorgalmazhatta. Az sem lehet véletlen, hogy éppen ez idő tájt tették meg az első lépéseket a kanizsai mocsár lecsapolására is.

A jó széna felértékelődött. Így kerülhetett sor a kamarai mérnök, Mikoviny tatai küldetésére is, hogy a „komáromi földterületek feljavítására” – azaz a tatai mocsár lecsapolására – tervet készítsen , majd „egy vízelvezető csatornát” építsen.

1747. április 15-én kötötte meg Eszterházy József és az Udvari Kamara azt a szerződést, mely szerint „a kamarai mérnök, Mikoviny Sámuel földrajzi felmérése alapján készült térképének megfelelően két csatornát ásatnak, egyet a mocsarak lecsapolására… egyet pedig Tatától az almási malmokig”.

A „Canalis molaris et derivatorius”-t (Malom- és levezető csatornát, ma Által-ér) mindkét fél számára „fa és más dolgok szállítására” is szánták. Arra a pontra, ahol a lecsapoló csatorna a postautat keresztezte, Mikoviny egy cölöpökre épített kőhidat építtetett.

Öreg-tó, Tata – fotó:wikipedia

A mocsarat, melybe az ember kötésig süllyedt, és melyben a marha eldőlt, Mikoviny az alábbi terv szerint csapolta le:

1. Kiszélesíttette és kimélyíttette a tatai tó vizét levezető már meglévő vízfolyás, az Általér medrét, mely ezáltal kallómalom hajtására és faúsztatásra lett alkalmas.

2. A mocsár vizének lefolyását gátló, a „nagy gát”-ba („Der grosse Damm” – valószínűleg római kori úttöltés) épült zsilipeket és malmot leromboltatta.

3. Naszálytól indítva a mocsarat kettészelő lecsapoló csatornát ásatott a Dunába. A mocsarat lecsapoló csatorna, melynek partját ma öreg fűzfák őrzik, még létezik, bár szerepét átvette egy újabban ásott, nem egészen a valóságnak megfelelően „Mikoviny árká”-nak nevezett csatorna.

Ez nem mindenütt történt konfliktusok nélkül. Báró Neffrei János Jakab, az ottani malom tulajdonosa tiltakozott a lecsapolás ellen, s jobbágyaival akarta megakadályozni a Dunából kiinduló füzitői gát és zsilip lebontását, amely malmára hajtván a vizet, a terület lemocsarasodását is okozta.

Mikoviny vezetésével a dunaalmásiak kaszára-kapára kaptak, s elbontották a zsilipet.

Természetesen mindezekhez munkaerő, sok dolgos kéz kellett. A 17-18. század a területen mozgalmas évszázad: telepesek érkeztek ide Bánhidára, először református magyarok, később pedig szlovákok a földesúri betelepítésének köszönhetően.

A török kiűzése után, a németekhez hasonlóan őket is az Eszterházyak hozták be őket Bánhidára valószínűleg Trencsén, Nyitra, Pozsony megyéből (1725), részben a református magyarok ellensúlyozására.

Fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. Mindez a folyamat 1720-1730-as években következhetett be, ekkor a szlovák lakosság már meghaladta a magyarokét.

Az Által-ér Pusztavámon – fotó:Nagy Pál

Velük is hasonló szerződést kötött az Eszterházy-uradalom, ők csapolták le a mocsarakat ingyen munkával.

Balogh uradalmi tiszttartó 1746 szeptemberében így rendelkezett: „Köteles lészen a Bánhyd kösség határában lévő öreg Tónak gatjában áló csatornyát ki ásni, és a külső víznek Horizontyán , vagyis fölső Szinyen helét még anyyi mélségre ugyanis kiasni, hogy tellyesen a csatornya víz alat álandóván ályon kihez obligaltoni fog le tételéhez, és el tömöséhez elegendő embereket elő állítani.”

Tervrajzának feliratai pedig megőrizték a 300 évvel ezelőtti Tata környéki állapotokat: a „Kis Fórás”-t, „Magad Fórás”-t és a „Fényes Forás”-t, két közutat, az almási Duna-parton fürdőt, Szõny elõtt Brigetio romjait, valamint táborát, melyhez a Tatáról induló ½aquaeductus½, vízvezeték futott.

A parancs szerint megfelelő gonddal szemrevételezte a fürdőt, és úgy találta, hogy az rossz állapotban van, vize pedig „nem különösen meleg”. Bár nem feladata, hogy a fürdő vizének tulajdonságait megvizsgálja, azért elmondja, hogy már a régiek is nagyra becsülték a természetnek ezen jótékony adományát.

A legöregebb lakosoktól megtudta, hogy bár a fürdőt csak silány deszkafallal és tetővel építették, sokak testi bajaikban gyógyulást nyertek benne. Nem messze innen egy régi fürdőnek a romjait is felfedezte.

Alaposabb vizsgálódás után kiderült, hogy egy ½pompás½ fürdőépület maradványaira bukkant. Maga a fürdő hossza és szélessége 3 öl volt.

E mellett egy másik, ugyancsak „remek” fürdőépület alapjait is megtalálta. A téglák és a habarcs alapján úgy találta, hogy egy másfél ezer éves római építménnyel van dolga.

Korábbi olvasmányaiból már tudta, hogy ezen a vidéken sok nevezetes római telep és város létezett – Szőnynél Brigetio, Neszmély és Süttő között Azaon, Környénél Floriana…

Az épületek szerkezetéből arra következtetett, hogy a vizet nem melegítették, tehát az hajdan megfelelő hőmérséklettel fakadt. Ebből arra következtetett, hogy talán azért váltak hidegebbé, mert elhanyagolták őket, vagy mert az évszázadok alatt földalatti útjaik és összeköttetéseik megváltoztak.

A mocsárban viszont felfedezte, hogy helyeként füstként pára gomolyog fel, és a hideg vízben meleg források fakadnak. Ezek bővizűek, és sokkal melegebbek, mint a régi fürdőnél fakadóak.

Az Által-ér Dunaalmásnál- forrás:wikipedia, fotó:Szeder László

A források vízében fekete nyálkát talált, és amerre folyt, fehér lerakódás mutatta útját. Jelentését azzal fejezi be, hogy jelentős költségek nélkül itt a „legjobb és a leghasznosabb gyógyfürdőt” lehetne létrehozni.

A fürdők esetében megnyilatkozó régész-hajlama a „Conditiones” kezdetű német nyelvű előterjesztésében is felbukkan: „Szeretné a múltat feltárni, különösen Magyarországnak azt a részét, mely valaha Pannóniához és Dáciához tartozott, melyet a régi rómaiak úgy felvirágoztattak, bennük számos jeles kolóniát és várost alapítottak, és hatalmas műveket hoztak létre, ezek romjai, nyomai és emlékei a mai napig fennállnak, melyeket mindezideig senki rendesen föl nem derített…

Pontosabb felmérés, mérlegelés után a régi római és görög írók leírása alapján fel kell tárni és deríteni, hogy hol, milyen város vagy település volt korábban, milyen volt annak a fekvése, mely előnyei voltak, mi célból építették az egyes műveket, és mire használták azokat.

Lehetőségei szerint Magyarország más részeiben is meg akarja figyelni ezeket, nem feledkezve meg a szarmata, gót és hun régiségekről sem…”

forrás:wikipedia