„Móriaknak így örülni még embert nem láttam” – Klein Magda egykori könyvtárigazgató írása

/a Móri könyvtár – Kép forrása:Wikipedia, fotó:Hartmann Tamás, feltöltő:IDorottya/

Talán ma is érdekesek lehetnek a Mór és környéke  történetéről, a móriakról, Mór kapcsolatairól szóló régi híradások – mint például ez is:

„Életem legszebb napja volt”-2.

Kunhegyesre látogattunk

Kunhegyes, 9 óra. A város közepén zászlók, ünnepi ruhába öltözött felnőttek, gyerekek sejtették, megérkeztünk a Kossuth Úti Általános Iskolához. A szabad téren gyülekeztek a tanulók, tanáraik, a szülők; a városlakók boldog kört alkottak a bejárat előtt, és az énekkar ünnepélyes csendje ölelte magába a hallgatóságot; a közelben Kossuth Lajost sejtető emléktábla várta méltó leleplezését, aztán nem messze gyülekezett az iskolában 50 éve végzett „felnőttek” csoportja.

Lángoló szeretető, meleg hang szólított meg minket: „Móriak! Kis időtök van, az iskolában igyatok, egyetek egy falatot!” Aztán ünnepi beszéd, kórus, emlék- tábla-avató, régi diákok köszöntése, dísztáviratok sorát hallgattam; az iskola zászlajával fiúk, lányok 1848-as öltözetben álltak előttünk…

Móriaknak így örülni még embert nem láttam, ahogy az iskola igazgatónőjének arcát átfutotta a meleg hála. Janival együtt meghatódtunk. Esőben is végigültem volna a napot, ezért, Kunhegyesen!

De többről volt szó! A kivillanó napsugár szárította az embert, a várost, az utakat, másokat is csalogatva az ünneplők közé. A városvezetők szép szavaira, Juhászné mondataira figyeltünk, és valamit, 43 évesen, ott értettem meg; a fogadtatás gyönyörűségében éreztem, hogy az ismeretlen móri asszony lelkébe szeretett bele néhány kunhegyesi tanár, diák!

A program a művelődési házban folytatódott, melynek része volt a Kossuth Lajos és családjának törökországi emigrációs életét felvillantó történelmi játékom bemutatása.

Hogy Kunhegyesre került, nagyban köszönhetem M. Pásztor József professzor úrnak és azoknak a pedagógusoknak, diákoknak, akik összefogásából színre vitték. És ahogy …, az volt nekem a kunhegyesi csoda, életem legszebb napja! A darabhoz gyönyörű jelmezeket, kiváló díszletet, kitűnő szereplőgárdát találtak.

Török zeneszó után kezdődött az előadás, és úgy érzem, mindenkit lekötött. Soha nem felejthető pillanatok következtek életemben: meghatódottságtól könnyes szemek, taps, taps, majd színpadra hívtak, és gyönyörű virágcsokrot kaptam, amit a színpadra „rálehelő” Kossuth Lajos arcképe fölé helyeztem – emlékül születésnapjára, az iskola névadó ünnepségére és a Kossuth-darab ősbemutatójára.

Drága szereplők, tisztelt rendező asszony, kedves igazgatónő, kedves Lengyelné Marika és a többiek!

Kérem, hogy az idén, a gyermeknapon Móron mutassátok be e darabot. Szeretném, ha Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóján ezzel ünnepelne együtt Mór és Kunhegyes.

Meleg kézfogások, gratulációk követték egymást. Mosolyogtam, sírtam, és nem hittem a fogadtatás nagyszerűségében, pedig benne voltunk.

Szólt az ünneplés minden mórinak, minden kollégámnak. Majd ünnepi ebédre kaptunk meghívást, ahol egy mesevilágból léptek elő tarka színpompájával a megterített asztalok. Időnként lopva néztünk férjemmel egymásra, és lelki szemeim előtt megjelent nemrég elhunyt apám arca:

– Látod, kislányom, érdemes… és a valóság: Juhászné átkarolt, „köszönjük neked, nektek…”, mire halkan válaszoltam, és nektek is, kunhegyesi barátaim! Köszönöm a kunhegyesi csodát! Tudjátok, a vidámságot, a melegséget, a jó szíveket keresem mindig és mindenhol. Bennetek megtaláltam!

Klein Magda

Mór „

Forrás:Library.hungaricana.hu/Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)  / 1994-01-24 / 19. szám

Kiemelések tőlem – a szerk.