/Fotó: Nagy Pál/
Ahogy azt korábban írtuk, Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2026. augusztus 26-án (szerda) 13.00 órakor tartja soron következő nyilvános ülését.
Ennek egyik témája a Móri Városvédő és Szépítő Egyesület által kezdeményezett, és lakossági összefogással, civil finanszírozással, önkormányzati területen megvalósuló fásítás lesz.
Ehhez a város Képviselő-testülete a 216/2026. (VI.24) határozatával járult hozzá a Mór 4256/3 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú terület vonatkozásában – derül ki a meghívóból.
A képviselők elé kerülő előterjesztés egyebek mellett így fogalmaz (a fent hivatkozott terület kiegészítésével):
„…az Egyesület megkezdte az előkészületi munkákat, tájékoztatásuk szerint a facsemetéket szeptember elején rendelik meg a rendelkezésükre álló forrás függvényében, a 3500 facsemete ültetése november közepén kezdődne a tájékoztatóhoz mellékelt és az előterjesztés mellékletét képező földmérési kitűzési vázlat szerint, amelyen jelölve lett a 9 ültetési sor (a továbbiakban: ültetési helyszínrajz).
A benyújtott ültetési helyszínrajzon látható, hogy a növénytelepítés érint további önkormányzati tulajdonú területeket is, amellyel a júniusban hozott hozzájárulást ki kell egészíteni….”
(forrás: mor.hu)
A TELJES ANYAGOT ITT OLVASHATJA:
fasitaseloterjesztes-tulajdonosi-hozzajarulas-fasitashoz-modositasa-kesz-tnkorr-htvalasz-tnok-htok

Helyszínrajz – Forrás: mor.hu
HELYRAJZI SZÁM KERESŐ ITT! –

Írj Te először kommentet "Lakossági összefogással, civil finanszírozással indul fásítás Móron"