Erdei ifjúsági szállást adtak át a Vértesben

Népszerű ajánlatok

/MTI fotó: Kriszán Csaba/

Oroszlány és Gánt között, az Országos Kéktúra útvonalán 49 ágyas erdei ifjúsági szállást és nomád táborhelyet adott át szerdán a Vérteserdő Zrt. Mindszentpusztán.

Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a létesítmény korábban az Esterházy-uradalom erdészeti központjaként működött, az erdőgazdaság 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében vásárolta meg a leromlott állapotú épületegyüttest.

A 18 millió forintos felújítás az Ifjúsági Táborhely-fejlesztési Program támogatásával valósult meg. A munkálatok során öt szobát, két fürdőt, egy ebédlőt, valamint két csoportot kiszolgálni képes konyhát alakítottak ki, illetve az udvart sátortáborok fogadására is alkalmassá tették.

A szálláshely fiatalok, a természetjárók, az erdei programok résztvevői és a vándortáborozók számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget, kezelését a Vérteserdő turisztikai társasága végzi.

Bauer Ádám, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ turisztikai csoportvezetője elmondta, jelenleg is dolgoznak egy programon, mely túraútvonalakra fűzi fel a Vértes és a Gerecse látnivalóit.

Hozzátette, várhatóan folytatódik az erdei vándortáborok rendszere, valamint a turistaházak fejlesztési programja, ahol már meglévő létesítményeket fognak felújítani, fejleszteni.

-MTI-

További részletek:

Átadták a Vérteserdő Zrt. megújult ifjúsági szállását és nomád táborhelyét – Vérteserdő Zrt.

Írj Te először kommentet "Erdei ifjúsági szállást adtak át a Vértesben"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*