/Képek forrása: Facebook/Lamberg-kastély/
A Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány közölte honlapján, hogy a Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely idén is megrendezte a hagyományos – 2013-ban volt az első – Környezetvédelmi és Madárbarát napot Móron.
Beszámolójukból kiderül, hogy alapítványuk két állomáson képviselte magát. Egyiken a felelős állattartásról, másikon a velünk élő madarakról volt szó.
Az idő ugyan nem kedvezett a kinti programoknak, de remélik: ismét sikerült a gyerekek környezettudatos neveléséhez hozzájárulniuk.
A Lamberg-kastély a rendezvény kapcsán arról írt Facebook oldalán, hogy város négy iskolájából érkeztek hozzájuk harmadik osztályosok, akik a megnyitó után öt izgalmas állomáson fedezhették fel a természet és az ökoszisztémák világát.
Arról is tudósítanak, hogy a programok között volt keresztrejtvény, odúkirakó, madárismereti foglalkozás, szó esett a fák „titkos életéről”, és a felelős állattartás témáját is interaktív módon dolgozták fel Elza, Cassie és Jelly Bean lelkes közreműködésével.
A Lamberg kastély, a Pro Vértes Nonprofit Zrt., Bódy Gábor és Szarvas Éva, valamint a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány és Pribéli Levente közreműködésével közel 120 gyermek tölthetett el egy tartalmas és élményekkel teli napot a kastélyban – fejeződik be az intézmény összefoglalója.

Írj Te először kommentet "Környezetvédelmi és madárbarát napot tartottak"