Színházi szerepek, országos turné, tanulmányi sikerek…

Népszerű ajánlatok

Egy Bodajkon élő tehetséges diáklány sikereiről értesültünk a napokban, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal:

Topa Regináról van szó, aki 8. osztályos a Bodajki Általános Iskolában.

Megtudtuk, hogy három évvel ezelőtt egy castingon beválasztották őt a veszprémi Pannon Várszínház Valahol Európában című produkciójába, amiben Pötyi szerepét alakította. Azóta a társulat több produkciójában is szerepelt.

A Móri Ifjúsági Fúvószenekar is felkérte, hogy legutóbbi karácsonyi koncertjükön szólókat énekeljen.

Ezzel párhuzamosan országos turnéra készült a színházzal a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabbal, ahol Novák Péterrel, Szabó-Kimmel Tamással, Trokán Nórával, Fekete Lindával és Ekanem Bálint Emotával együtt állhat az ország arénáinak színpadán.

Január 18-án kezdődött a turné a debreceni Főnix Arénában, ezt követte a Veszprém Aréna, február elsején dupla előadás volt a Papp László Sportarénában, februárban és márciusban pedig Győr, Szeged és Pécs következik.

Mindemellett kitűnő tanuló, országos versenyeket nyert német országismeretből csapatban, valamint a Formákban a világ c. országos rajzversenyt is megnyerte.

Fejér vármegyei német versenyen végzett az élen, illetve legutóbb a Felkészültem-e a felvételire vármegyei verseny 3. helyezettje lett 120 diák közül. Rendszeresen szerepel a Bodajk városi rendezvényeken is – tudtuk meg Regina édesanyjától, Laukó Csillától.

Tanulmányi sikereiről egyébként a Bodajki Általános Iskola is többször írt Facebook oldalán.

 A képeken Topa Regina – Fotók: Laukó Csilla

Írj Te először kommentet "Színházi szerepek, országos turné, tanulmányi sikerek…"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*