3 milliót emeltek le egy fehérvárcsurgói nő bankszámlájáról

Népszerű ajánlatok

/A képen a Móri Rendőrkapitányság – Fotó: Nagy Pál/

Egy idegen kérésére telepítette telefonjára és számítógépére az AnyDesk alkalmazást az a 30 éves fehérvárcsurgói nő, akinek ezután három részletben csaknem 3 millió forintot emeltek le bankszámlájáról a csalók.

A sértett azután tett feljelentést a Móri Rendőrkapitányságon, hogy telefonon felhívta egy banki ügyintézőként bemutatkozó nő, aki szokatlan tranzakciókra figyelmeztette. Biztonsági okokból arra kérte az áldozatot, hogy egy másik férfi kollégája segítségével telepítsen egy programot a telefonjára és a számítógépére. Ezzel a csalók valójában távoli hozzáférést biztosítottak maguknak az eszközökhöz, és így sikerült is nekik a sértett bankszámlájáról mintegy 3 millió forintot leemelniük.

A nyomozás szálai egy 29 éves budapesti férfihoz vezettek. Az áldozattól kicsalt összeget ugyanis az általa nyitott bankszámlára utalták, amit aztán a férfi a bűncselekmény elkövetését követően – több részletben – rögtön fel is vett több fővárosi bankautomatából. Elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene a nyomozók.

Az átverési séma változatlan, csupán a legendák változnak, melyekkel a csalók megkeresik áldozataikat telefonon, e-mailben, vagy SMS-ben. Van, hogy adásvételi eljárás érintettjeként, máskor nagy összegű nyeremény ígéretével kecsegtetve, sok esetben pedig banki ügyintézőnek kiadva magukat veszik rá a későbbi sértetteket az AnyDesk alkalmazás letöltésére, amivel az áldozatok teljesen kiszolgáltatják magukat, adataikat és pénzüket a csalóknak.

Legyenek nagyon óvatosak, és minden esetben kezeljék fenntartással az ismeretlen személyektől érkező üzeneteket, telefonhívásokat!

Mit tegyünk, hogy ne váljunk hasonló csalások áldozatává?

  • Soha ne adják ki ismeretleneknek a bankkártyaadataikat, netbankjuk belépési adatait! A bankok az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsenek fel vagy töltsenek le a számítógépükre, illetve a telefonjukra, bárki is javasolja azt! Ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől és arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják. Legtöbb esetben az AnyDesk vagy a TeamViewer elnevezésű applikációk segítségével követik el a bűncselekményeket a csalók.
  • Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél bankszámláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik az ügyféllel a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, hogy az teljesülhet-e, és ekkor is történik ügyfél-azonosítás.
  • A valódi banki alkalmazottak telefonon soha nem adnak utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál – tájékoztatott bennünket fentiekről a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Írj Te először kommentet "3 milliót emeltek le egy fehérvárcsurgói nő bankszámlájáról"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*