Minden gyerek tanuljon meg úszni! – Molnár Mihály az Úszó Nemzet Programról és móri tapasztalatairól

Népszerű ajánlatok

/A képen balról jobbra: Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Egerszegi Krisztina többszörös olimpiai bajnok és Molnár Mihály Mátyás/

Molnár Mihály, a Móri Úszó Egyesület elnöke hosszú évek óta tagja a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének, ahol fontos feladatai vannak. Nagy szerepe van abban is, hogy városunkban az első között indult el az Úszó Nemzet Program, mely időközben országos méretűvé vált.

Ezekről váltottunk szót:

-Hat éve vagy tagja a MÚSZ országos elnökségének. Milyen feladataid vannak, ezekben milyen eredményeket sikerült elérni?

Igen már 6. éve, hogy elnökségi tag vagyok. Mivel egy igen aktív sportszövetségben tevékenykedem, nem igazán lehet tétlennek lennem. Egy igen kényes posztot kaptam meg, a Nyilvántartási és Átigazolási Bizottság elnöke vagyok. Ez azért is nehézkes tisztség, mert egy igen komoly átszervezés ment végbe: hosszú idő után a szövetség bevezette az átigazolási díjat, vagyis a nevelési költségtérítést. Sajnos nagyon sok volt az indokolatlan vándorlás egyesületből egyesületbe. Azok az egyesületek, ahol éppen kinevelődtek a tehetséges úszók, sajnos költségtérítés nélkül tudtak eligazolni. Ennek vetettünk véget azért, hogy a nevelő egyesületek is megkapják a nekik járó tisztességes összegeket.  Azonban ennek a bevezetése nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt most elmondtam. Itt az egyesületek egymás közti kommunikációja, az egyesületeknek a szövetséggel és nem utolsó sorban a szülőkkel történő  kommunikációja az, amit levezényelni nem igazán volt egyszerű. Úgy gondolom, mint vidéki egyesületi elnök jó viszonyt ápolok országos szinten is a többi egyesülettel. Ennek köszönhetően jól tudom kezelni ezeket a helyzeteket, legalábbis próbálom. Ebben mindenképp nagy segítségemre volt  Dr. Wladár Sándor elnök úr is.

-Terveid  a következő választásig?

Mindenképpen ezt a fajta kommunikációt szeretném megtartani az egyesületek között, és a lehetőségeimhez képest segíteni őket. Úgy gondolom, hogy komoly átalakuláson megy keresztül az utánpótlás korosztály. Mondhatom egyszerűen: az Úszó Nemzet Programnak köszönhetően óriási létszám fog megjelenni az úszósportban!

/A képen a móri uszoda/

-Mi a lényege az Úszó Nemzet Programnak?

Röviden: minden gyerek tanuljon meg úszni! Kicsit bővebben: egy program, mely több dolgot is ad: a víz szeretete,  biztonsága, rendszeres sport, sportágkiválasztás.

Egy olyan programról beszélünk, amely jelenleg a világon egyedülálló, és több ország is érdeklődik a  működéséről. Az indulásnál Mór mint bemutató helyszínként, úgymond PILOT helyszínként indult. Azóta mi már elindítottuk az ÚNP Tehetségkutató Programot is, melyben kiválasztjuk minden félévben a legtehetségesebb gyerekeket, és lehetőséget biztosítunk nekik a sportág űzésére egyesületi szinten, a Móri Úszó Egyesület színeiben. Ezt is mi indítottuk el. Móron először a MÚSZE fedezte ezeknek a gyerekeknek a költségeit, 2023 októberétől már a Magyar Úszó Szövetség vállalja fel az ÚNP Tehetséggondozó csoport költségeit egy éven keresztül.

-Móron és környékén jelenleg hány gyerek vesz részt ebben, mely településekről (és hogy) járnak ide,  illetve az utóbbi két évben mennyien tanultak meg úszni térségünkből a program a keretében?

Jelenleg 1300 gyerek van a programban 24 intézményből és azokról a településekről, melyekből az uszoda 20 perc alatt megközelíthető. Magyaralmás, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Bodajk, Söréd, Csákberény, Csókakő, Bakonycsernye, Bakonysárkány, Pusztavám, Bokod, Dad, Mór iskolái és óvodái. A program nagycsoportos óvodás kortól kezdődik, és a második osztály végéig tart. Nálunk most fog kimenni az első hároméves ciklus, mivel a covid miatt volt egy kis csúszás. Azt kell mondanom, hogy nagyon sok ügyes gyerek került át a Móri Úszó Egyesületbe, ahol már mint leigazolt versenyzők folytatják sportolói pályafutásukat.

                                                                Nagy Pál

Fotók: Molnár Mihály saját archívumából

Írj Te először kommentet "Minden gyerek tanuljon meg úszni! – Molnár Mihály az Úszó Nemzet Programról és móri tapasztalatairól"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*