Két ásatás kezdődött a héten Bodajk határában

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Facebook/SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály/

A székesfehérvári  Szent István Király Múzeum Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály közösségi oldalán olvasható hír szerint két tervásatás vette kezdetét a héten Bodajk határában.

A Kiss Alexandra és Szücsi Frigyes által összeállított tájékoztatóban írják, hogy „újabb feltárások kezdődtek meg a múzeum Közösségi Régészeti Programjának önkénteseivel, ez alkalommal Bodajk külterületén egy római villagazdaság és temetőjének, valamint egy avar temető kutatása folytatódik Kiss Alexandra és Szücsi Frigyes régészek vezetésével.

A római lelőhelyen idén a hangsúlyt a villagazdasághoz tartozó temető további sírjainak feltérképezésére helyezzük, ugyanis a teljes temető feltárásával reprezentatív képet alkothatnánk a villagazdaságban élőkről, azok társadalmi hovatartozásáról és szokásairól. A tudományos célok mellett a kutatásnak egy sajnálatosabb okát is meg kell említeni: a gazdasági művelés erőteljesen veszélyezteti és rongálja a római sírokat, melyek a szántásnak köszönhetően néhány éven belül teljesen elpusztulnak. Emellett természetesen a tavalyi évben a főépület nyugati traktusára nyitott szonda feltárását is tervezzük befejezni, ahol még hátra van többek között a terrazzo padló megtisztítása és a fűtőcsatorna kibontása.

A bodajki avar kori temetőben történő újabb kutatásokra hét évet kellett várni… Többek között arra vagyunk kíváncsiak, hogy a 2010-ben feltárt 41. sír környezetében az avar kor mely szakaszára keltezhető sírok rejlenek. A 41. sírból ugyanis a 9. századi divat egyik jellegzetes képviselőjeként spirálcsüngős karikák kerültek elő, a sírban rejlő ember- és állatcsontból vett minták radiokarbon (14C) kormeghatározása azonban jóval korábbra, a 650-es és a 770-es évek közötti időszakra mutat. A kérdés tisztázása igen fontos, hogy a jól keltezhető leletekben szegényesebb 9. századi sírokat beazonosíthassuk, és a holtak világán keresztül nyerhessünk betekintést az élőkébe egy olyan időszakban, amelyről az írott források igen szűkszavúak.

Hogy mit tudtunk meg, és milyen különleges leletek kerültek elő már az ásatások első hetében, arról rövidesen hírt adunk” – fejeződik be a Facebookon közzétett bejegyzés.

Írj Te először kommentet "Két ásatás kezdődött a héten Bodajk határában"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*