„Jó érzékem van az álmok és a realitások összeegyeztetéséhez” – Beszélgetés Bogyay Katalinnal

/A képen Bogyay Katalin – MTI fotó/Balogh Zoltán/

Érdekes riportra akadtunk, melyet a Képmás Magazin készített Bogyay Katalin nagykövettel, Mór Város Díszpolgárával.

A Képmás.hu, valamint Bogyay Katalin hozzájárulásával itt olvashatja az interjú első felét, a folytatást pedig a cikk végén található hivatkozáson:

„Sokan emlékszünk még a szőke hajkoronás, szépen beszélő, művelt televíziós műsorvezetőre, aki a magyar televízió kulturális műsoraiban szerepelt. Azután Londonba költözött, filmeket készített, majd Magyarország kulturális diplomáciai vezetője volt Londonban, UNESCO-nagykövet Párizsban, New Yorkban pedig az ENSZ nagyköveteként szolgált. Bogyay Katalin nagykövettel, a Magyar ENSZ Társaság elnökével, Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselőjével, az UNESCO 36. Közgyűlésének elnökével beszélgettem.

– Szépen megrajzolható íve van a karrierjének, és nagyon érdekes, hogy két 21 éves ciklusra lehet bontani eddigi pályafutását.

– Igen, 21 évig voltam újságíró–televíziós tudósító itthon és Angliában, majd 21 éven át diplomáciai szolgálatban álltam. Negyedszázadon át éltem és dolgoztam külföldön, és 2021-ben jöttem haza.

– Egy interjúban elmondta, hogy a világ sokszínűsége és szépsége volt az egyik legnagyobb inspiráció az ön számára. Hogyan tudta ezt meglátni, felfedezni már a Kádár-kor bezártságában is?

– A sokszínűséget gyermekkoromtól a maga természetességében éltem meg, hiszen Mór, ahol felnőttem az 1960-as években, többetnikumú, színes kultúrájú és sokféle vallású falu volt. A sváb nemzetiségűek mellett éltek ott szlovák, szerb, cigány, zsidó családok.

Édesapám orvos volt, és én kislányként kint álltam a rendelője előtt, vártam a betegeket, mindenkivel örömmel beszélgettem. Kimondottam izgatott, ha valaki más nyelven beszélt vagy másfajta ruhába öltözött, másfajta ünnepeket tartott. A mai napig ezzel a gyerekkori nyitottsággal nézek körül, számomra a kulturális sokszínűség inspiráció és nem félelemforrás.

– Pályája ismeretében meglepetéssel olvastam, hogy közgazdasági egyetemre is járt. Ez egy kitérő volt az életútján?

– Ötéves koromtól zongoráztam, elég jól, de 17 éves koromban egy hátsérülés miatt nem tudtam 10-15 percnél többet ülni és gyakorolni. Egyértelművé vált, hogy valami más hivatás után kell néznem. Tudtam, hogy amiket szeretek – zene, irodalom, történelem, művészetek –, azokkal úgyis fogok foglalkozni, ezért valami egészen mást akartam tanulni. Jelentkeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemre, és ugyan közgazdász nem lett belőlem, de később, amikor filmproduceri vagy pénzügyi döntéseket hozó vezető lettem, nem lehetett becsapni. A mai napig jó érzékem van az álmok és a realitások összeegyeztetéséhez. Emellett minden estémet a Zeneakadémia vagy az Opera kakasülőjén töltöttem. Egyébként színház- és zenekritikusként kezdtem a pályafutásomat.

– Mikor csöppent a színház világába?

– Először a Közgáz színpadán, majd a legendás Universitas színházban játszottam, de a legtöbbet talán Grotowski színházában, Wrocławban tanultam a színházról. De bármennyire is vonzott, nem akartam azt a kiszolgáltatottságot, ami egy színészi sorssal jár. Így aztán az újságírói pálya mellett döntöttem, amelyben használni tudtam a színházi és zenei tudásomat.”

A teljes beszélgetés elolvasható a Kepmas.hu-n!